Rishi Sunaknak veszélyes időkben kell egyben tartania pártját és a királyságot

32M79QZ-highres
2022.10.29. 14:07
Rishi Sunaknak, az új brit miniszterelnöknek nemcsak a gazdaságot kell talpra állítania, hanem a válság közepette kell az Egyesült Királyságot képviselnie a nemzetközi porondon. Ebben azonban – miután csak hét éve került a politikába, igaz, karrierje azóta üstökösként ível felfelé – kevés tapasztalattal rendelkezik.

„Össze kell fognunk, vagy meghalunk” – ezt maga Sunak mondta a közvélemény-kutatási adatok ismeretében kollégáinak. A toryk – Boris Johnson „jóvoltából” – meglehetősen szétzilált állapotba kerültek az utóbbi években. Ez a Konzervatív Párt már régen nem ugyanaz, mint 10-15 éve – emlékeztet a Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének docense. A minap megválasztott pártvezető egyik első feladata az egység helyreállítása lesz, mindenekelőtt a saját háza táján kell rendet teremtenie.

Ezzel párhuzamosan kell azonnali megoldást találnia a gazdasági problémákra, hogy rövid távon megnyugtassa a piacokat. Hosszú távon viszont új válságkezelési technikát kell kidolgoznia – mondta Gálik Zoltán. Az energia-, megélhetési és szociális válságot ugyanis csak tetézte a leköszönt miniszterelnök úgynevezett minibüdzséje az adócsökkentéssel. Ezek után kell Sunaknak forrásokat találnia a „gazdaságon belüli nagy intervenciókra”.

Ha a restriktív gazdaságpolitikát választja, recesszióba sodorja az országot, ami csak súlyosbítja a helyzetet.

Nem könnyű feladat

– hangoztatta a szakértő.

Ráadásul – harmadsorban – az új miniszterelnöknek meg kell őriznie az Egyesült Királyság egységét, „hiszen a brexit még nem ért véget”. A helyzet Skócia tervbe vett függetlenné válásával, illetve az északír állapotok rendezetlenségével még mindig igencsak képlékeny.

A régi-új kabinet

Sunak azt ígérte, hogy tehetségekből álló kabinetet fog létrehozni. Amint az várható is volt, Jeremy Hunt megőrizte pénzügyminiszteri tisztségét, miközben újra miniszterelnök-helyettes lett Dominic Raab, aki nem titkolta: nem örült volna Boris Johnson visszatérésének.

Ugyanakkor Ben Wallace maradt a védelmi miniszter, aki tavaly a katonai kiadások korlátozása miatt került összetűzésbe az akkor még pénzügyi tárcát irányító Sunakkal. Ezért aztán Trusst támogatta, mert az több milliárd fontos emelést ajánlott. A jelek szerint a kormányfő fátylat borított vitájukra.

A belügyminiszter Sunak híve, Suella Braverman, aki új munkahelyeket ígért, meg korábban azt, hogy az illegális migránsokat Ruandába toloncolják ki.

A kabinet tagjai régi harcosok, és ők kerültek a kulcsfontosságú miniszteri pozíciókba.

Mintha a régi Johnson-kormányt látnánk

– mondta Gálik, aki szerint ebben a tekintetben nagy változásnak nem vagyunk tanúi.

Elkerülhetetlen megszorítások

A brit kormány nehéz döntései között szerepel az elkövetkező napokban, hogy a nyugdíjak és a juttatások az inflációval együtt emelkednek-e, vagy az ezekre támaszkodók reálértéken veszítenek-e bevételeikből.

Amennyiben a juttatásokat az infláció helyett az átlagkereset szintjével arányosan emelnék, az néhány milliárd font megtakarítást jelentene. Ez azonban gajra vághatja azt a hírnevet, amit Sunak a 2020 márciusában, a járvány idején bevezetett állásmegtartási támogatás óta a legkiszolgáltatottabbak védelmezőjeként élvezett.

Sunak, aki feleségÉVEL a brit uralkodóI HÁZASPÁRnál is gazdagabb, azt kockáztatná, hogy rásütik: képtelen átérezni a legalacsonyabb jövedelműek nehézségeit.

Ráadásul a közszféra bérezésével kapcsolatos sztrájkhullám is közeleg, ami szintén kulcsfontosságú szempont a minisztériumi költségvetések csökkentésében. A földi javakban dúskáló miniszterelnöknek nehezebb dolga lehet, ha azt kell mondania az ápolóknak és a tanároknak: nem kaphatnak fizetésemelést, mert az ország nem engedheti meg magának.

Napokon belül kiderül, milyen stratégiát folytat majd a kormányfő – mondta Gálik is. Vajon a kiadáscsökkentés, magyarán a megszorítások útját választja, vagy kölcsönfelvétellel tervezi fedezni a kiadásokat, „ami a piacokon szemöldökfelvonással járna” – tette hozzá a szigetország szakértője.

Kihúzza a következő választásokig?

Az Egyesült Királyságban legkésőbb 2025 januárjáig kell megrendezni a parlamenti választásokat. Rishi Sunak csak bizakodhat abban, hogy ezt a valamivel több mint két évet valahogy kihúzza.

Néhány tory képviselő és a konzervatívokat támogató lapok is rámutatnak arra, hogy Sunak gyakorlatilag egyetlen választói szavazat nélkül költözött be a Downing Streetre.

Nem kizárt, hogy akár ő is küzdeni fog a szavazók bizalmának elnyeréséért, és nem futamodik meg a választások kiírása elől.

A toryk szempontjából azonban elkapkodni sem lehet a voksolást, mert a Munkáspárt támogatottsága most 53 százalékon áll – szemben a konzervatívok 22 százalékos, ritka mélypontjával.

Ilyen körülmények között „esélytelen”, hogy a jobboldal még egyszer kormányfőt váltson. Azt a tömörülés már nem élné túl.

A konzervatívok beálltak Sunak mögé, és a túléléssel próbálkoznak, vagy legalábbis a kár minimalizálásával – mondta Gálik Zoltán.

(Borítókép: Rishi Sunak a londoni alsóházban 2022. október 26-án. Fotó: Jessica Taylor / UK Parliament / AFP)