A Szerb Lista bojkottálni fogja az észak-koszovói választásokat

2022.11.16. 09:34
Bojkottálni fogja a Vjosa Osmani koszovói elnök által december 18-ra kiírt észak-koszovói önkormányzati választást – közölte a Szerb Lista.

Figyelembe véve a rendkívüli helyhatósági választásokkal kapcsolatos pristinai döntést, szeretnénk tájékoztatni a közvéleményt, hogy a Szerb Lista nem vesz részt ezeken a választásokon, sem azok a polgárok, akik minket támogatnak, pedig ők teszik ki a térségben élő lakosság 95 százalékát – olvasható a lista által közzétett sajtóközleményben – írja a Szabad Magyar Szó

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, előrehozott választást írt ki a koszovói elnök azokban az észak-koszovói önkormányzatokban, amelyek vezetői a Szerbia és Koszovó közötti rendszámtáblavita hevében mondtak le tíz napja. 

A Koszovó északi részén élő szerb kisebbség tagjai november első hetében úgy döntöttek, hogy kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai hatóságok elrendelték: a Szerbia által kiadott rendszámtáblákat koszovóiakra kell cserélni.

Kapcsolódó
A koszovói szerbek kivonulnak a parlamentből a rendszámtáblacsere miatt

A koszovói szerbek kivonulnak a parlamentből a rendszámtáblacsere miatt

Mintegy tízezer koszovói szerbnek kell kicserélnie a Szerbia által kiadott rendszámtábláját.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.

március 20., 17:42

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

18 perce

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

3 órája

  • Címlapon
Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely tényleg a világ leggyávább főpolgármestere.

33 perce

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

4 órája

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

18 perce

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Címlapon
A parlament előtt a javaslat, júliustól adómentes lesz a csed és a gyed

A parlament előtt a javaslat, júliustól adómentes lesz a csed és a gyed

Megkezdődhet a vita az Országgyűlésben.

20 perce

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42