Jane Fonda őszintén és nyíltan beszélt betegségéről

További Külföld cikkek
-
Rohamosan nő a halálos áldozatok száma Mianmarban, összedőlt a fővárosi reptér irányítótornya
- Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin
- Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése
- Az ellenállás folytatódik, több mint kétmillióan tüntettek Isztambulban a bebörtönzött polgármesterért
- Az amerikai egészségügyi miniszter nyilvános alázásba kezdett az egyik kormányzó testsúlya miatt
Jane Fonda, a kétszeres Oscar-díjas színésznő, a szintén Oscar-díjas Henry Fonda lánya, és a CNN-alapító Ted Turner volt felesége meglepő nyíltsággal és őszinteséggel beszélt frissen diagnosztizált betegségéről.
A színésznő először saját Instagram-oldalán jelentette be többmilliós követőtábora számára, hogy nemrégiben rosszindulatú daganattal diagnosztizálták. Konkrétan Non-Hodgkin limfómáról van szó, ami a nyirokrendszert érintő betegség. Számunkra többek között akár onnan is ismerős lehet, hogy a néhai magyar miniszterelnök Antall József is ebben szenvedett és ez okozta idő előtti halálát is 61 éves korában.
Jane Fonda elárulta, miért érzi magát készen a halálra
Az Oscar-díjas színésznő szeptemberben jelentette be, hogy rákos.
Jane Fonda arról is beszámolt, hogy már elkezdte a kemoterápiás kezeléseket, amelyeket jelenleg jól tolerál, és előreláthatóan 6 hónapon át folytatnak majd. Azt kifejezetten hangsúlyozta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy folytatni tudja közéleti tevékenységét, különös tekintettel a klímaváltozás elleni küzdelemre. Ennek ellenére a színésznő arról is beszélt, hogy mivel nemsokára betölti a 85. életévét, tisztában van azzal, hogy még sikeres kemoterápia esetén sincs már neki sok hátra, de felkészültnek érzi magát a halálra.
Instagram-oldalán a színésznő szerencsésnek vallotta magát, miután elmondása szerint kitűnő egészségbiztosítása van, ezért a legjobb orvosokhoz és gyógyszerekhez is hozzáfér, amely sok rákkal küzdő honfitársa esetében nem így van. A színésznő azzal is tisztában van, hogy nagyon gyakoriak a rosszindulatú daganatok, szinte minden családban előfordul legalább egy eset. Fonda szerint ezt nagyrészt a fosszilisenergia-források és a növényvédő szerek túlzott használata okozza. Elmondása szerint betegségét egy leckének tekinti, amelytől már eddig is sok újat tanult. Rájött például az emberi közösségek fontosságára, és annak jelentőségére, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül.
Javult a levegő minősége, de így is sokan vesztették életüket légszennyezésben az EU-ban
A veszély a városokban a legnagyobb.
Betegségéről a kamerák előtt is nyilatkozott, és egyáltalán nem tűnt sem elkeseredettnek, sem pedig különösebben elesettnek. Ebben nyilván az is közrejátszik, hogy köztudottan rendkívül egészséges életmódot folytat, sokan kifejezetten aerobikvideói alapján ismerték meg.
Testedzéssel foglalkozó videókat 1982 óta jelentet meg a színésznő, melyek közül az első, a „Jane Fonda's Workout” a huszadik század legnagyobb példányszámban eladott VHS-videójává vált. Jane Fonda színésznőként is aktív maradt egészen a legutóbbi időkig, Grace és Frankie című Netflix komédiasorozatban például 2015 óta játszott. Nemcsak színészként aktív, hanem a közéletben is – már a vietnámi háború óta. A színésznő annak idején tiltakozó akciókat vezetett az iraki háború ellen is, és önmagát feministaként és klímaaktivistaként jellemzi.
A színésznő betegsége, vagyis a Non-Hodgkin limfóma egy többféle, nyirokrendszert érintő daganatot leíró gyűjtőnév. Az Egyesült Államokban ez az ötödik leggyakoribb rosszindulatú daganat, a daganatos halálozások között pedig a hatodik leggyakoribb. Ez évente 71 ezer új diagnózist jelent Amerikában, ahol a betegség egyre gyakoribb, előfordulásának aránya jelenleg kétszer akkora, mint a 70-es években volt.
A betegség néhány altípusának kezelése sokat fejlődött, sok páciens a diagnózist követően hosszú évek múltán is életben van. Ennek ellenére azonban gyakoriak a betegséggel kapcsolatos szövődmények, amelyek a keringési és hormonrendszert is érinthetik, de akár másodlagos rosszindulatú daganat is kialakulhat a Non-Hodgkin limfóma talaján.
(Borítókép: Todd Owyoung / NBC / NBCU Photo Bank / Getty Images Hungary)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah
Nem maradt el az izraeli erők válasza.
március 22., 13:35
- Külföld
Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyinnak van oka a félelemre.
március 22., 14:17
- Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának
A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.
március 22., 18:18
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
2 órája
- Mindeközben
Előkerült egy férfi, aki jobban hasonlít a Harry Potter sztárjára, Rupert Grintre, mint maga Rupert Grint
4 órája
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
4 órája
- Címlapon
Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin
Számtalanszor megpróbálták már likvidálni az orosz elnököt.
13 perce
- Külföld
A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes
A demonstrációk mögött nyugati titkosszolgálatokat sejtenek.
március 22., 17:54
- Külföld
Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett
A rendőrök ellehetetlenítik a gyülekezést, az ellenzék pedig állítja, hogy államcsíny történt.
március 22., 14:30
- Címlapon
Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése
Rolls-Royce-külső, hibrid hajtás, éjjellátó rendszer – ilyen az orosz csúcslimuzin.
1 órája
- Külföld
Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek
A ragadós száj- és körömfájás Szlovákiában is megjelent.
március 22., 20:15
- Mindeközben
Emilión nevet a TikTok népe, aki hagyta, hogy a lánya megszépítse, minden az énekes arcára van írva
7 órája
- Címlapon
Figyelmeztetés érkezett Zelenszkijnek, veszélyesebb lehet a Putyin utáni világ Kijev számára, mint gondoljuk
15 órája
- Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát
Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.
6 órája
- Mindeközben
Kiara Lord után egy másik versenyző is a Farm VIP feladását fontolgatja: „Lehet, hogy én is hazamegyek”
8 órája
- Külföld
Meghalt Oleg Gordijevszkij, a hidegháború egyik legjelentősebb kémje
Az egykori KGB-ügynöknek nagy szerepe volt abban, hogy ne törjön ki atomháború.
március 22., 19:50
- Külföld
Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai
Pénteken 16 órára lezárták a légikikötőt.
március 22., 13:14
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Külföld
Megszólalt a Kreml, Donald Trump többször is beszélt telefonon Vlagyimir Putyinnal
március 23., 06:07
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Mindeközben
Matt Damon nagy szakállal, Zendaya fehér ruhában látható az Odüsszeia forgatási fotóin
12 órája
- Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában
Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.
3 órája
- Címlapon
Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről
A politikus állítja, hogy hiteles információk birtokába jutott.
11 órája
- Mindeközben
Besurranó tolvaj lett egy kutyából, mire rájött a sintér, mit akar, bolondot csinált mindenkiből
13 órája
- Külföld
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk
Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.
március 22., 10:17
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Külföld
Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából
Az országban tartózkodását nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.
március 22., 10:04
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba
A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.
március 22., 10:57
- Címlapon
Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt
A jól megfőtt és megsült hús fogyasztása nem veszélyes.
3 órája
- Címlapon
Módosított a Nébih a száj- és körömfájás elleni intézkedéseken
A vírus már széllel is terjed, de van már vakcina ellene.
8 órája