A kommunista Korea minden napra tartogat egy tesztet

GettyImages-1245695799
2022.12.19. 06:21
Észak-Korea kémműhold kifejlesztésével összefüggő fontos tesztet hajtott végre – jelentette be a kommunista állam hírügynöksége hétfőn. A KCNA tájékoztatása szerint a fejlesztés végső fázisát jelentő tesztet az északnyugati Tongcsang-ri városnál található Szohe rakétakísérleti telepen hajtották végre vasárnap. A kísérlet célja az ország műholdas képalkotási, adattovábbítási, valamint földi irányítással kapcsolatos képességeinek vizsgálata volt.

A katonai felderítő műhold fejlesztését jövő áprilisig tervezi lezárni a phenjani vezetés. A KCNA szerint egy műholdutánzatot szállító hordozórakétát lőttek ki ferdén 500 kilométerre. 

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleménye szerint vasárnap két közepes hatótávolságú, meredek szögben indított ballisztikus rakétát észleltek, amelyek 500 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe csapódtak.

A KCNA pénteken közölte, hogy sikeres kísérletet hajtottak végre egy nagy tolóerejű, szilárd tüzelőanyaggal működő hajtóművel szintén a Szohe rakétakísérleti telepen. Az eseményen Kim Dzsongun észak-koreai vezető is részt vett  írja az MTI.

Phenjan idén példátlan katonai kísérletsorozatot hajtott végre, beleértve az eddigi legfejlettebb interkontinentális ballisztikus rakétája felbocsátását.

Szöul és Washington hónapok óta arra figyelmeztet, hogy Észak-Korea újabb nukleáris kísérletet tervez végrehajtani. A kelet-ázsiai ország történetében ez lenne a hetedik.

(Borítókép: Rakéták kilövését nézik az emberek a televízióban egy pályaudvaron 2022. december 18-án. Fotó: Kim Jae-Hwan / SOPA Images / Getty images)