Vallomást tett az Európai Parlament korrupcióval vádolt alelnöke

További Külföld cikkek
-
Nukleáris elrettentés Európában: atomfegyver-együttműködést javasol Németország
- Több százezer utas lehet érintett, sztrájkba kezdenek a német reptéri dolgozók
- Izrael jelentős fenyegetést lát a Szíria egyesítésére törekvő iszlamistákban
- A kórházból üzent Ferenc pápa
- J. D. Vance: Ha egy tüntetés részeként egy hároméves gyereket üldözöl, sz*r ember vagy
Két hete helyezték előzetes letartóztatásba Brüsszelben a Katar-gate-ügyben meggyanúsított politikust. A rendőrség mindent összevetve már 1,5 millió eurót foglalt le, és legalább húsz házkutatást tartot a nyomozás alatt.
Most a belga Le Soir és az olasz La Repúbblica és is úgy értesült, hogy az EP-alelnök vallomást tett a nyomozók előtt. Eva Kaili elismerte:
ő maga is tudott azokról a korrupciós ügyletekről, amelyek a férjéhez és Pier Antonio Panzeri volt EP-képviselőhöz köthetők.
Mindkét férfit letartóztatta korábban a rendőrség. Kaili azt is beismerte vallomásban, hogy saját apját utasította arra, hogy rejtse el azt a pénzt, amelyet a nyomozók később megtaláltak a (szintén letartóztatott) férfinál.
Ezenkívül – a nyomozati iratok szerint – Kaili nem sokkal a letartóztatása előtt megpróbálta figyelmeztetni Panzerit, valamint két belga európai parlamenti képviselőt (ők nem mások, mint Marc Tarabella és Marie Arena, akiknél korábban szintén vizsgálódtak már az ügyben).
Mindeközben a nyomozati iratokból az is kiderült a Le Soir szerint, hogy Panzeri e két képviselő közül Marc Tarabellára próbálta kenni az ügyet, azt állítva, hogy a katariak a belga képviselőnek ajándékozták a házkutatásban megtalált pénzt.
Ez a brüsszeli NGO áll az ügy központjában
Mindeközben a Politico cikket közölt a Fight Impunity nevű emberi jogi civil szervezetről, amely a korrupciós ügy központjában áll. A szervezetet Pier Antonio Panzeri hozta létre 2019-ben, és most, az ügy kirobbanásakor alapos házkutatást tartottak az épületben, ahol az irodájuk van.
A Fight Impunity működését több politikus és közéleti személyiség is segítette, akikkel szemben most szintén vizsgálódik a rendőrség, és bizonyítaniuk kell, hogy nem tudtak semmit a korrupciós ügyről. Gianfranco Dell’Alba volt olasz EP-képviselő – akit Panzeri kért fel arra, hogy legyen a Fight Impunity társalapítója ~ például azt mondta a Politicónak: semmilyen jel nem mutatott a korrupcióra a botrány kirobbanása előtt.
Azt mondta, hogy 2019-ben ismerte ugyan Panzerit, de nem voltak közeli barátok, számára ő csak egyike volt a brüsszeli buborék politikusainak. Hozzátette, hogy leginkább csak azért volt szükség rá, mert az NGO-t nonprofit szervezetként jegyezték be, és ehhez legalább két alapítóra szükség van (a Politico megjegyzi, hogy a szervezetnek összesen négy alapítója volt a hivatalos dokumentumok szerint), és azt is állította, hogy az alapítás óta csak tagja volt a szervezetnek, nem vállalt aktív szerepet benne.
További nagy nevek érintettek, próbálnak elhatárolódni a botránytól
Panzeri emellett azt is mondta a Politicónak adott interjúban, hogy részben azok a nagy nevek győzték meg arról, hogy ez egy hiteles szervezet, akik a Fight Impunitynél feltűnték, így például
- Federica Mogherini, az EU volt külpolitikai főképviselője,
- Bernard Cazeneuve volt francia miniszterelnök
- és Dimitrisz Avramopulosz, az unió volt migrációügyi biztosa.
Azóta mindhárom politikus lemondott a szervezetben betöltött tisztségéről.
(Borítókép: Eva Kaili 2022. november 20-án. Fotó: EP / Handout / REUTERS)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek
A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.
március 2., 20:53
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze
Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.
március 2., 18:58
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban
Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.
március 2., 21:11
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban
A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.
4 órája
- Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban
Egy ember életét vesztette.
március 2., 13:47
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít
A környező városok lakosságát evakuálták.
március 2., 21:38
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
1 órája
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
március 2., 13:22
- Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből
A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.
március 2., 13:00
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás
Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.
március 2., 12:33
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére
Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.
március 2., 15:31
- Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben
A rendőrség elmagyarázta mi történt.
március 2., 21:09
- Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel
A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.
március 2., 15:01