Letette hivatali esküjét Szlovénia első női elnöke

GettyImages-1244763514
2022.12.22. 20:58
Csütörtökön letette hivatali esküjét Natasa Pirc Musar, Szlovénia első női elnöke. Az 54 éves ügyvéd, információs biztos és újságíró az 1991-es függetlenné válás óta az ország ötödik államfője.

A beiktatási ünnepséget csütörtök délután tartották a nemzetgyűlésben, ahol a szlovén függetlenség és egység december 26-i ünnepnapjáról is megemlékeztek. Natasa Pirc Musar megesküdött, hogy tiszteletben tartja az alkotmányos rendet, lelkiismerete szerint cselekszik, és mindent megtesz Szlovénia jólétéért – közölte az MTI a szlovén közszolgálati televízió tudósítására hivatkozva.

A balközép pártok által támogatott Pirc Musar a szlovéniai elnökválasztás második fordulójában, november 13-án a szintén függetlenként induló, jobboldali Anze Logar volt külügyminisztert utasította maga mögé. Pirc Musar a szavazatok közel 54 százalékát, Logar a voksok mintegy 46 százalékát szerezte meg.

Natasa Pirc Musar kampányában kiállt a demokratikus állami és társadalmi rend mellett, és külön hangsúlyt fektetett az emberi jogokra. Megfogadta: felszólal, ha úgy érzi, megsértik ezeket, ugyanakkor jelezte, hogy nem avatkozik bele a napi politikába.

Először a Nyugat-Balkánra utazik

Pirc Musar december 23-án lép hivatalba. Elnökként első külföldi útja a Nyugat-Balkánra vezet, hogy folytassa elődje, Borut Pahor erőfeszítéseit a térségre összpontosító Brdo–Brijuni-folyamatban.

Az 54 éves ügyvéd, korábban információs biztos és újságíró az ország 1991-es függetlenné válása óta az ötödik elnök. Pahor előtt – akinek most járt le a második mandátuma – Milan Kucan volt az egyetlen elnök, aki kétszer tölthette be a köztársasági elnöki posztot.

Szlovéniában az államfőt közvetlenül választják. Főként reprezentatív, de politikailag fontos szerepet tölt be: ő a hadsereg főparancsnoka, és magas rangú tisztségviselőket is kinevez, többek között a nemzeti bank elnökét. A kinevezéseket a parlamentnek is jóvá kell hagynia. Az elnök megbízatása öt évre szól, és legfeljebb egy alkalommal választható újra.

(Borítókép: Natasa Pirc Musar 2022. november 13-án. Fotó: Luka Dakskobler / SOPA Images / LightRocket via Getty Images)