Szivárog a Szojuz űrkapszula, tervezik az űrhajósok kimenekítését
Mentési tervet készített Oroszország a Nemzetközi Űrállomás (ISS) három orosz űrhajósa számára, miután szivárgást észleltek a Szojuz űrhajón.
A Roszkoszmosz orosz űrügynökség és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) tisztviselői csütörtökön sajtótájékoztatón közölték, hogy folytatják a kivizsgálását annak, hogyan kaphatott léket a kapszula külső hűtőberendezésének hűtőfolyadék-vezetéke.
A problémát két űrhajós vette észre december 14-én, amikor egy rutinűrsétára készültek. A NASA hivatalos felvételein jól látható ahópelyhekre emlékeztető fehér részecskék kiáramlása a hajótestből.
Több forgatókönyv is van
Szergej Krikalev, a Roszkozmosz űrprogramjainak vezetője elmondta, még nem született végleges döntés arról, hogy a kapszula legénységének tagjait milyen módon fogják visszarepíteni a Földre. De a tervek között szerepel az is, hogy egy másik Szojuz állomást küldenek értük, és
az is lehetséges, hogy a megsérült űrhajóval utaznak vissza.
Ha a hőelemzés – amely azt vizsgálja, hogy milyen meleg lesz a kabinban – arra a következtetésre jut, hogy az MS-22 alkalmatlan a személyzetes repülésre, akkor a Bajkonur űrközpontból március közepére tervezett másik Szojuz-kapszula indítását előbbre hozhatják, és az személyzet nélkül indulna – mondta Krikalev. Hozzátette: a következő űrhajó felküldését február végére tervezik.
Nem ez az első szivárgása a Szojuznak. Legutóbb 2018-ban észleltek problémát a kapszulában, akkor az űrhajó kabinja jelzett levegőszivárgást – írta a The Guardian.