Kirill pátriárka a világ végével fenyeget, és Putyinért imádkozik

K EPA20230107009
2023.01.20. 12:11

Az orosz ortodox egyház vezetője, Kirill pátriárka azt mondta a háború történéseivel kapcsolatban hívei előtt Moszkvában, hogy az oroszok nagyon erős emberek, akiket nem lehet csak úgy félresöpörni, és kiemelte: biztos benne, hogy soha nem adják meg magukat egyetlen ellenségnek sem.

Az egyházfő szerint Oroszország veresége „a jelenlegi körülmények között az egész emberiség számára katasztrofális következményekkel járna”, majd hozzátette:

az Oroszország elpusztítására irányuló minden cselekedet a világ végével fenyeget.

Kirill pátriárka az ortodox vízkereszt alkalmából a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott misén úgy fogalmazott: „sok őrült azt gondolja, hogy Oroszország legyőzhető vagy átformálható. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy világosítsa fel ezeket az őrülteket, és segítsen nekik megérteni, hogy ha így folytatják, katasztrófába vezetik az egész világot.” Hozzátette: az oroszországi hívek hisznek abban, hogy „Isten nem hagyja el” elnöküket, Vlagyimir Putyint.

Arról is beszélt prédikációjában, hogy szerinte nagyon nagy veszélyek fenyegetik a világot, Oroszországot és az egész emberiséget. Úgy véli, hogy országa hatalmas fegyverekkel rendelkező nagyhatalom, és nagyon erős emberek élnek benne, akiket generációról generációra mindig csak a győzelem motivált – írja a Polsat News.

„A Nyugat átformálná az orosz embereket”

Az egyházfő szerint a Nyugat úgy akarja átformálni az orosz embereket, hogy az orosz néptől teljesen idegen értékeket akar rájuk kényszeríteni, miközben szerinte ezek nem is nevezhetők igazi értékeknek. A Vlagyimir Putyinnal kiváló kapcsolatot ápoló és a háború elindítását is támogató pátriárka szerint az említett „őrültek” azt akarják, hogy az oroszok „olyanok legyenek, mint mindenki”. Úgy gondolja, hogy a Nyugat elvárná az oroszoktól azt, hogy engedelmeskedjenek azoknak, akiknek „hatalmuk van a világ nagy részének ellenőrzésére”.

Prédikációja végén ismét arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak Istenhez „az őrültek megvilágosodásáért”, és azért, hogy az emberek szerte a világon felismerjék azt, hogy egymásra vannak utalva, mert a világ törékeny, és az is marad.

Hisszük, hogy az Úr nem hagyja magára az orosz földet, az orosz embereket, hatóságainkat, az elnököt, hadseregünket; hogy Oroszországnak – ha kell – lesz ereje megvédeni földjét és népét. Isten pedig békítsen meg mindenkit, hozzon el nyugalmat, egyetértést, és segítsen abban, hogy együtt járulhassunk hozzá a világ jobbá tételéhez

– kérte Kirill pátriárka.

Amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly októberben betöltötte a 70. életévét, az orosz ortodox egyház vezetője felszólította az oroszokat és az orosz ortodox egyházat, hogy két napon át imádkozzanak az államfő egészségéért. A pátriárka két különböző ima szövegét hagyta jóvá akkor.

Tűzszünetre szólított fel az ünnep idejére

Kirill pátriárka január 5-én tűzszünetre szólította fel az Ukrajnában zajló háború mindkét felét az ortodox karácsony idejére. Vlagyimir Putyin nem sokkal később arra utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, hogy 36 órán át tartó fegyverszünetet hirdessen a fronton, az ukrán vezetőség azonban egyhangúlag elutasította az orosz elnök felszólítását. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mindez csak álca volt, és Oroszország valójában nem is törekszik a békére. A Nyugat szerint Putyin bejelentése hazug és képmutató volt. Végül a tűzszünet kihirdetése után sem hallgattak el a fegyverek Ukrajnában.

(Borítókép: Kirill pátriárka 2023. január 6-án. Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)