Magyarországra látogat az Egyesült Államok egyik legfontosabb tisztviselője

További Külföld cikkek
-
Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok
- Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember
- Átment a tehervonat egy részeg férfi fején Peruban, de csak az ujjai sérültek meg
- Donald Trump szerint senki sem volt keményebb Oroszországgal, mint ő
- Izrael leállította Gáza áramellátását
Mint írták, Samantha Power február 9-én és 10-én tesz látogatást a fővárosban azért, hogy „tovább építse az Egyesült Államok és a magyar emberek között rég fennálló kapcsolatot”. Hozzátették, az USAID a közelmúltban több közép-európai országban, köztük Magyarországon is újraindította tevékenységét,
ahol a jogállamiság védelmén, a demokratikus intézmények, a civil társadalom, valamint a független média megerősítésén dolgozó, független magyar partnerszervezeteket támogat.
Érdekesség, hogy a nagykövetség bejelentése alapján semmilyen jele nincs annak, hogy az amerikai kormány egyik legfontosabb szervének számító USAID vezetője Budapesten találkozna a magyar kormány bármely képviselőjével.
Szijjártó Péter az amerikai nagykövetnek: Teljesen érdektelen, mit gondol
Nem fogta vissza magát a tárcavezető.
A közleményben ugyanis mindössze annyit írtak: „Látogatása során Samantha Power találkozik a magyar civil társadalom képviselőivel, független újságírókkal, Magyarország jövőjét építő fiatalokkal és az amerikai nagykövetség munkatársaival, akik azon dolgoznak, hogy elmélyítsék az Egyesült Államok és a magyar emberek közötti partnerséget és együttműködést.”
A USAID-ről
A J. F. Kennedy elnöksége idején, 1961-ben létrehozott USAID napjainkban az amerikai kormányzat külföldi programokra szánt forrásainak több mint a felét kezeli, amivel a világ egyik legnagyobb szervezetének számít a maga nemében.
A 2023-as évben a költségvetésük várhatóan mintegy 60,4 milliárd dollár lesz.
A szervezet honlapján azt írták, hogy ebből az összegből számos különböző területen támogatnak programokat, a korrupció elleni küzdelemtől kezdve a nőjogi kérdéseken át a közép-amerikai migrációt kiváltó okok kezeléséig bezárólag.
(Borítókép: Samantha Power 2021-ben. Fotó: Greg Nash-Pool / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve
Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.
március 2., 20:52
- Mindeközben
Gáspár Zsolti a testvéréről: Nagyon szélsőséges a hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat
1 órája
- Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban
Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.
március 2., 21:11
- Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek
A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.
március 2., 20:53
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Külföld
Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok
A hétvégi vérfürdő után tömegek kezdtek elmenekülni.
1 órája
- Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában
A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.
március 2., 21:24
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új Alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
5 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
16 órája
- Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén
Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.
3 órája
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
5 órája
- Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban
Egy ember életét vesztette.
március 2., 13:47
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak
Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.
2 órája
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember
Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.
1 órája
- Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás
Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.
március 2., 12:33
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
8 órája
- Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
március 2., 13:22
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben
A rendőrség elmagyarázta mi történt.
március 2., 21:09
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
10 órája
- Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére
Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.
március 2., 15:31