Szlovák politikus: Orbán Viktor téved, mi a Nyugat része vagyunk

További Külföld cikkek
-
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
- Nyilvánosak a Kennedy-gyilkosság eddig szigorúan titkos aktái. Ezt tudtuk meg belőlük.
- Oscar-díjas rendezőt vett őrizetbe az izraeli hadsereg
- Ferenc pápa orvosa: Felmerült bennünk, hogy hagyjuk őt elmenni
- Eltávolítják Donald Trump kifogásolt festményét Coloradóban
A magyar–szlovák vegyes párt, a Most–Híd korábbi országgyűlési képviselője a szlovákiai Napunk című lapnak beszélt arról, hogy – mint nemrég, egy hónapja kiderült – Orbán Viktor regionális középhatalmat szeretne csinálni Magyarországból.
„Orbán Viktor elvesztette a kapcsolatát a valósággal, és mítoszok, tévelygések vezetik. Túlértékeli Magyarország súlyát és lehetőségeit. Lényegében feladta Magyarország EU- és NATO-irányultságát, és valamiféle alternatív modellt és világot igyekszik létrehozni” – mondta erről a politikus, aki szerint mindez kockázatot jelent a magyaroknak és szomszédjaiknak is.
Amit Orbán felrajzolt Magyarország számára, nem reális, és mitológia által vezérelt terv.
– tette hozzá a Napunknak nyilatkozó politikus, majd nem sokkal később azzal folytatta, hogy Orbán Viktor szerinte elfelejtette a magyar történelmet akkor, amikor „olyan politikai szövetségest talált magának, mint Oroszország, mellyel Magyarországnak egyetlen pozitív tapasztalata sincs”.
Frantisek Sebejt ezután arról is kérdezték, hogy vajon nemcsak Magyarországon, hanem Szlovákiában is sokan gondolják-e, hogy az országnak középen kell maradnia Kelet és Nyugat közt. A politikus azt mondta, Szlovákiában már a 19. század óta „hangoztatják ezt a szláv összetartozást és pánszlávista tévelygést, valamint Szlovákia középen állását”, de akik erről beszélnek, azok mégiscsak kisebbséget alkotnak.
„Bármilyen optikával nézzük is Szlovákiát és Magyarországot, történelmünk a Nyugat történelmének része. Sőt a történelem jó részében Ukrajna – legalábbis a középső és nyugati része is – a Nyugat történelmének része.
Ha az elmúlt ezer évet nézzük, nekünk semmi közünk a Kelethez, sem Szlovákiának, sem Magyarországnak. Minket a Nyugattal egyebek mellett az évszázadokig tartó harcunk köt össze az iszlám terjeszkedéssel. És ha a civilizációs jegyekre nézünk, melyek ott vannak az építészetünkben, vagy mondjuk a vallástörténetünkben, mi nem tartozunk a Kelethez, és nincs valamiféle hídszerepünk sem. Mi a Nyugat része vagyunk
– szögezte le a politikus.
„Sok mindenkinek az idegeire megy már”
Frantisek Sebej a Visegrádi Négyek körében tapasztalható konfliktusokról azt mondta, kizárólag Orbán Viktor hibája lesz, ha ez a regionális együttműködés szétesik.
„Mikor 1998 után igyekeztünk behozni az integrációs hátrányunkat, épp Magyarország volt az, mely hihetetlenül nagy mértékben segített nekünk […] Akkor egész máshogy működött a V4. Volt közös cél, úgy hívták, hogy Európai Unió. Most, hogy úgy tűnik, a szétesés szélén van a V4, annak köszönhető, hogy Magyarország saját erőfeszítéseinek köszönhetően kerül mellékvágányra” – fogalmazott.
Hozzátette, szerinte Orbán Viktor azért viccelődött az EU-ból való kilépéssel, mert Magyarországon „igyekszik felszámolni a sajtószabadságot, korrupt kleptokráciát épített, ez pedig természetesen nem kompatibilis az Európai Unió környezetével”. Könnyen lehet azonban, hogy mindezt az EU elégeli meg, és egyszer azt mondják neki, hogy akkor Magyarországon távozzon az unióból.
Orbán Viktor az EU-ból való kilépéssel viccelődött
Szerinte a kormányfő tökéletesen érti, hogy a magyar emberek az EU-ban akarnak maradni.
Sok mindenkinek az idegeire megy már, amit csinál, de az EU-nak nincsenek erre mechanizmusai. A briteknek is komoly munkájuk volt abban, hogy végül távoztak. Azonban a világ és az európai struktúrák is folyamatos mozgásban vannak […]. Előbb vagy utóbb valaki felteszi a kérdést: ha közvetlen konfliktusba kerülnénk Oroszországgal, milyen szövetséges lesz Orbán Viktor? Megbízható? Mert egyelőre nem így tűnik
– mondta Frantisek Sebej az interjúban.
A politikus azt is hozzátette, szerinte „az orosz propaganda ismételgetése” az, amikor a magyar kormány azt mondja, hogy a szankciók nem működnek, vagy hogy az Ukrajnának szállított fegyverszállítmányokkal eszkalálják a háborút. „Vagy hogy a több mint 90 éves Soros György bármilyen hatással lenne arra, ami Európában vagy Magyarországon történik. Ezek tévelygések.”
Arra a kérdésre, hogy szerinte Orbán Viktornak „mi lehet az oka arra, hogy minden történelmi tapasztalat, minden szövetségi tagság ellenére az orosz propagandát erősíti?”, a politikus azt mondta, úgy véli, hogy a miniszterelnök egyszerűen „még gazdagabb akar lenni, és még többet akar a környezetének is, ezt pedig könnyebben érheti el az európai környezeten kívül, mely olyan kitartóan ragaszkodik a szabályokhoz”.
Más motívumot nem látok, a tetteinek másként nincs értelme
A politikus az interjú végén arról is beszélt, hogy a régió országainak belpolitikáját nagyban befolyásolhatja majd az, hogy miként végződik az orosz–ukrán háború. „Ha Putyin sikeres lesz, ötödik hadoszlopai megerősödnek, és ennek hatása lesz a választásokra is, aminek nem lesz jó vége. Másrészt, ha Ukrajna lesz sikeres, ha a Nyugat felhagy a habozással, és megad mindent nekik, amire szükségük van, hogy kiszorítsák az oroszokat, van belpolitikai remény Szlovákia és Magyarország számára is” – fogalmazott.
(Borítókép: Frantisek Sebej 2012-ben. Fotó: Komka Péter / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort
Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.
március 18., 18:49
- Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt
Több iskolában elmaradt a tanítás.
március 18., 14:27
- Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben
Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.
március 18., 13:44
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
1 órája
- Külföld
Brutálisnak és barbár cselekedetnek nevezik Izrael támadását, sorra érkeznek a reakciók a világ minden tájáról
Ferenc pápa levelét is közzétették.
március 18., 19:00
- Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag
Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.
március 18., 16:16
- Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is
Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.
március 18., 17:37
- Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből
A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.
március 18., 14:58
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
3 órája
- Címlapon
A Szabadság híd lezárása után a Petőfi hidat is bevették, majd a Körútra vonultak a tüntetők
A helyszínről jelentkezünk.
5 órája
- Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.
1 órája
- Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban
A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.
március 18., 06:24
- Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt
Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.
március 18., 20:28
- Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába
Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.
március 18., 11:52
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
1 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
5 órája
- Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt
Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.
március 18., 21:41
- Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban
Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.
március 18., 06:19
- Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump
A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.
március 18., 20:34
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
7 órája
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
11 órája
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
2 órája
- Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával
A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.
március 18., 06:56
- Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt
A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.
március 18., 11:16
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
4 órája
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
3 órája
- Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt
A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.
március 18., 18:48
- Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában
A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.
március 18., 07:19