Heroikus küzdelemben mentettek ki a magyarok egy török lányt a romok alól
További Külföld cikkek
- Több mint harmincan meghaltak és száznál többen eltűntek egy kongói kompbalesetben
- Európa újabb szíriai menekülteket nem fogad be – vajon hazatérnek a korábban érkezettek?
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
- Saját vadászgépét lőtte le véletlenül Jemen partjainál az Egyesült Államok
- Nyolc embert ítéltek el egy tanár lefejezése miatt Párizsban
A Katolikus Karitász február 7-én reggel indította el mentőmisszióját a Budapest Önkéntes Mentőszervezet és a Budapesti Tűzoltó Szövetség önkéntes tűzoltói közreműködésével a földrengés sújtotta Törökország déli részére.
A csapathoz időközben utánpótlás is érkezett, így már 31 mentős és tűzoltó, valamint 6 keresőkutya alkotja a csapatot.
A szerda esti Kahramanmarasi érkezését követően a keresőkutyás egységek az AFAD irányítása mellett azonnal bekapcsolódtak a túlélők utáni kutatásba, és azóta is több váltásban folyamatosan dolgoznak, esetenként párhuzamosan több rom átkutatásán is.
Csütörtök reggelig összesen 10 helyszínen dolgoztak, az egyik épületnél 4, a többi épületben több mint 10 elhunyt személyt találtak.
Nyolcméternyi küzdelem
Csütörtök este helyi idő szerint hat órakor találta meg a csapat a 17 éves lányt, aki sérülten feküdt a romok alatt. A lány kiszabadításáért azonnal megkezdődött a küzdelem. A törmelékek elzárták a sérülthöz vezető utat, de mintegy 6 órás mentési akció során sikerült kiemelni.
Több mint 8 méter hosszú járaton tudták megközelíteni a sérült lányt, akit még a romok alatt elkezdtek ellátni, majd miután kiértek, rögtön átadták a török mentőszolgálatnak.
A csapat 0–24 órában, váltásokban kutat a túlélők után, amire az idő múlásával egyre kevesebb esély lesz. A földrengést követő negyedik nap után már kisebb csodaként élik meg a mentésben részt vevők, ha sikerül kimenteni valakit.
A Karitász országos központjában közben a humanitárius segítségnyújtást követő, hosszú távú segítségnyújtáson dolgoznak. Több ezer ember vesztette el otthonát, családtagjait, megélhetését, akiknek nagy szüksége van most egy nemzetközi összefogásra és humanitárius segélyszállítmányokra.