Digitalizáció Magyarországon: a Ferrari már megvan, a sztráda hiányzik, de épül

További Külföld cikkek
-
Nukleáris elrettentés Európában: atomfegyver-együttműködést javasol Németország
- Több százezer utas lehet érintett, sztrájkba kezdenek a német reptéri dolgozók
- Izrael jelentős fenyegetést lát a Szíria egyesítésére törekvő iszlamistákban
- A kórházból üzent Ferenc pápa
- J. D. Vance: Ha egy tüntetés részeként egy hároméves gyereket üldözöl, sz*r ember vagy
Létezik egy működő, Magyarországon fejlesztett digitális irattárca – jelezték azok után, hogy tételesen leírtam, mennyire szövevényes életet lehelni a tavaly megjelent eSzemélyiM mobilalkalmazásba. Minden erőfeszítésem dacára a végén kiderült, hogy a próbálkozásom – legalábbis iPhone-on – kudarcra ítélt, a fejlesztő szerint vélhetően „alkalmazáshiba” miatt.
Több sebből vérzik a digitális állampolgárrá válás
Az eSzemélyi, a mobilalkalmazás, a PIN, PUK, CAN, a kártyaolvasó és a kormányablak története.
Ugyancsak a fejlesztőtől értesültem, hogy az alkalmazás csupán korlátozott feladatokra, például a PIN-kód cseréjére vagy a csippel felszerelt, 2016-ban megjelent elektronikus személyi igazolványok, az eSzemélyik adatainak kiolvasására képes. Ha működött volna, akkor sem vettem volna nagy hasznát.
A fejlesztője után GoodID-re keresztelt alkalmazás ezzel szemben egy tényleges irattárca a mobilon. Minden hivatalos és nem hivatalos okmány eltárolható benne.
Kezdetnek az eSzemélyimet, a jogosítványomat, a TAJkártyámat és az útlevelemet szkenneltem be viszonylag gyorsan és egyszerűen – az úti okmányt kivéve, amit szétnyitva kellett lefényképezni, ezért kicsit körülményesebb.
Az eSzemélyi mindkét oldalának szkennelése után az igazolványt hozzá kellett érinteni a telefon hátoldalához, és pár másodperc elteltével a kiolvasás elérte a száz százalékot, egyszóval sikeresen befejeződött. Az igazolvány képe alatt megjelentek a kiolvasott adatok, és az „Okmányadatok hitelesek” üzenet.
A magyar jogosítvány (még nem) tartalmaz csipet, így ebből az alkalmazás nem olvas ki hiteles adatokat, de sebaj, január óta a gépkocsivezetőknek amúgy sem kell maguknál tartaniuk a forgalmival együtt, mert a két okmány meglétét a rendőrök már elektronikusan tudják ellenőrizni.
Januártól nem kell magunknál tartani a jogsit és a forgalmit
A könnyítés azonban nem mindenkire vonatkozik.
Az útlevél fényképes oldalának szkennelése után a csipet tartalmazó hátoldalát kell a telefon alá tenni, és rövid idő elteltével abból is megjelennek a hiteles adatok.
Mire használható?
A mobil általában mindenkinél kéznél van, sőt egyre többen fizetnek a gyári digitális tárcába mentett bank- vagy hitelkártyával.
Eszményi megoldás lenne, ha a telefon mellett nem kellene különböző, nélkülözhető és nélkülözhetetlen iratokkal degeszre tömött pénztárcát is magunkkal cipelnünk.
Az „Okmányadatok hitelesek” üzenet birtokában először egy bankfiókban próbáltam magam azonosítani, bár a kimenetel nem volt kétséges. Az ügyintéző ismert, így kicsit sajnálkozva, de együttérzőn mosolygott, amikor a mobilba mentett lakcímkártyát mutattam neki, viszont kérte az igazit, a plasztikalapút. A szabály az szabály – magyarázkodott.
A fiatal ellenőr a metró bejáratánál ugyan beengedett a mobil felmutatása után, de persze hozzátette, hogy ez nem hivatalos.
A magyar digitális irattárcát 2015-ben, szinte melléktermékként fejlesztette ki az ID&Trust, és azóta százezren töltötték le az ingyenes alkalmazást.
Akadt olyan felhasználó, aki külföldön veszítette el az útlevelét. A jószívű határőrnek megesett rajta a szíve, és végül SAJÁT HATÁSKÖRBEN, a hatályos előírások ellenére a mobilban tárolt útlevéladatokkal és fényképpel HAZAengedte.
Tíz esetből kilencben a reptéri becsekkolásnál is elfogadták a digitális azonosítást – mondta saját tapasztalatai alapján az informatikai cég alapító vezetője. Szabó Tamás szerint a GoodID „közel annyira biztonságos”, mint az eredeti eSzemélyi.
Tudniillik a telefon is feltörhető, csak az a kérdés, milyen áron, és mit kap érte cserébe a hekker.
Egyelőre a rendőr sem azonosíthat senkit mobilalkalmazásból, mert jogszabályi kötelezettség, hogy saját olvasójával kell kiolvasnia az eSzemélyi hátoldalán található, QR-kódra emlékeztető ábrából az igazoltatott személy adatait.
Az alkalmazás egyik óriási előnye a hivatalos iratok digitális szignója, az eAláírás – kivált ahhoz képest, hogy az elektronikus aláírás korábban költséges olvasók beszerzését feltételezte, míg a mobilalkalmazásból az aláírás ingyenes.
A szolgáltatást az eSzemélyi kiváltásakor egyébként szinte automatikusan fel kellene ajánlani az ügyfélnek, az okmányirodák ügyintézői azonban erről általában „megfeledkeznek”, mert egy újabb űrlapot kellene kitölteniük.
Megfelelő jogszabályi környezet híján hivatalos azonosításra a GoodID egyelőre alkalmatlan, de – némi jóindulattal – elfogadják a futárok a csomagok kézbesítésekor, vagy a gyógyszerészek a tajszám igazolására.
A mobilos digitális azonosítás utolsóként a határátkelésnél lesz általánosan elfogadott – prognosztizálja Szabó Tamás, de csak azért, mert a világszintű kompatibilitás elérése időigényes, továbbá az utasok azonosításába, a border controlba biztonsági okokból nagy beleszólása van a nemzetközi légi forgalmi szövetségnek.
A kényszer és a folyamat
Abban egyetértettünk, hogy a digitalizáció elterjedésének az adna hatalmas lökést, ha a felhasználók hasznosnak találnák a szolgáltatásokat.
Az egyik megközelítés a kényszer volt. A magyar igazságügyből például még a kétezres évek elején kitiltották a papíralapú ügymenetet.
A jogászok, ügyvédek magától értetődően idegenkedtek az új megoldásoktól, az ezredforduló első évtizedének második felében mégis elterjedt a papír nélküli technológia a teljes magyar igazságügyben.
A gyógyszertárakban is kezdetben vonakodtak a „felhőbe küldött” receptektől, és sorok alakultak ki, míg a számítógépben próbálták azonosítani a vásárlót. Azóta mindkét területen annyira meghonosodott a digitális technológia, hogy valószínűleg nem szívesen térnének vissza a jogi iratok körmölésére, aláírására vagy éppen a vények kezelésére és archiválására.
Szabó Tamás egyébként is feleslegesnek és értelmetlennek tartja, hogy a digitális módon, azaz számítógép révén létrehozott digitális iratokat papíralapúként kezeljék, dokumentálják, őrizzék, amelyekben ráadásul a keresés is sokkal bonyolultabb.
A papír elfecsérléséről nem is beszélve – teszem hozzá inkább magamban. És akkor még a költségeket nem is mérlegeltük. A digitalizáció elterjesztésének másik módszerét Szabó Tamás egyszerűen csak folyamatnak hívja.
A webshopok például regisztráció nélküli beléptetésre használhatják az alkalmazást. Az egyik, élelmiszert házhoz szállító cég a GoodID-t is használja vevői azonosítására. Ha a vevő erre felfigyel, hasznosnak találja, de ha még nem használta, akkor letölti, legközelebb ezzel lép be gyorsan és egyszerűen, miközben egyéb okos tulajdonságain is megakad a tekintete. Ez tehát a folyamat.
A szállásadóknak azonosítaniuk kell vendégeiket 2021 óta. A GoodID különleges üzemmódban erre is alkalmas. Ezer hazai szálláshely – törvényi kötelezettségének eleget téve – ezt használja az adatok beolvasására, amelyek közvetlenül a szálláshelyi szoftverbe kerülnek. Az okmánybeolvasások száma bő egy év alatt meghaladta az egymilliót.
Már a csecsemők is csak személyivel mehetnek a szállodákba
Megérkezett az új vendégazonosítási rendszer.
Még gyorsabb a bejelentkezés folyamata, ha a szülők egyetlen digitális irattárcában tárolják minden családtag adatát.

A hazai turizmus digitalizációját illetően egyébként élmezőnyben vagyunk Európában, mivel Magyarországon elsőként valósul meg a szektorban az adatvezérelt ágazatirányítás.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) a szálláshelyek után a vendéglátóüzletekkel és a turisztikai attrakciókkal bővül.
Ezzel pontos előrejelzések, stratégiai és akciótervek készíthetők nemcsak az egyes területek fejlesztésére, hanem a marketingkampányok tervezéséhez is.
A dróntörvény alapján a HungaroControl a légtérhasználat bejelentését a személyazonosító okmányon alapuló regisztrációhoz köti. A mydronespace applikációjában az eljárást a mobil irattárca gyorsítja fel.
Építettünk egy Ferrarit autópálya nélkül
A néhány, találomra kiragadott példa találóan illusztrálja, milyen izgalmas lehetőségek rejlenek a digitalizációban. Az európai digitális személyazonosság további felhasználási lehetőségeit sorolja fel az Európai Bizottság rövid távú terveiben:
- közszolgáltatások igénybevételéhez, többek között születési anyakönyvi kivonatok, orvosi igazolások igényléséhez, lakcímváltozás bejelentéséhez;
- bankszámlanyitáshoz;
- adóbevallás benyújtásához;
- egyetemi jelentkezéshez saját vagy egy másik tagállamban;
- az Európában bárhol használható orvosi rendelvények tárolásához;
- életkor igazolásához;
- a digitális vezetői engedély használatával történő gépkocsibérléshez;
- szállodai bejelentkezéshez… és nyilván még sorolhatnánk.
A kérdést úgy fogalmaztam meg, hogy ha a felsorolt lehetőségek jelentik a száz százalékot, akkor hol tart most Magyarország. Példaként említettem Észtországot, amely szinte az ezredforduló óta büszkélkedik – tegyük hozzá: joggal – azzal, hogy az európai digitalizáció egyik éllovasa.
Ezt Szabó Tamás is elismeri. Magyarország viszonylagos lemaradása azonban szerinte az ország előnyére vált, mert a digitalizáció térhódításának hajnalán azonnal a legkorszerűbb technológiát alkalmazta – a csipekben például az érintésest, szemben az észt mára elavult „bedugós” eljárásával.
Észtországban gyakorlatilag elkerülhetetlen lesz a digitális rendszer és a kiszolgáló infrastruktúra cseréje – mondta az informatikai szakértő.
Ezzel szemben mi „építettünk egy Ferrarit, csak éppen autópálya nélkül”.
Magyarok fejlesztették a világ legerősebb útlevelét
A vállalkozás közölte az Indexszel, mi volt a projekt legnagyobb kihívása.
Ezt az az ember állítja, akinek a nevéhez kötődik – mások mellett – a magyar eSzemélyi, továbbá a világ legbiztonságosabbnak tartott japán útlevelének, a román egészségbiztosítási kártyának és az olasz állampolgársági igazolványnak a kifejlesztése.

A technológia, a Ferrari tehát nálunk már adott, csak a környezetet és a légkört kell megteremteni minden képességének kihasználásához.
Ez irányú kormányzati törekvést mutat a Digitális Magyarország Ügynökség létrehozása is, amely egyfajta ernyőszervezetként szinte valamennyi hazai digitalizációs folyamatot egy platformra terel a hatékony fejlesztés és működés érdekében.
Az ügynökség az e-közigazgatással, az informatikával, az e-közigazgatási és informatikai fejlesztések egységesítésével, a kormányzati célú elektronikus hírközlési tevékenységgel, valamint a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításával kapcsolatos állami feladatokat látja el.
De bőven akad még pótolnivaló, mint például a digitális írástudás elterjedésének elősegítése.
Vajon egy nyugdíjas néni hogyan fogja ezeket az ismereteket elsajátítani? A szakértő azzal válaszol: olyan huszonéveseket ismer, akik a mobilt kizárólag a közösségi média böngészésére használják.
Az edukáció kulcsfontosságú, és ebbe kell befektetni – hangoztatta.
Szabó Tamás biztatónak tartja, hogy a nemrég közzétett, A nemzeti digitális állampolgárság 84 oldalon át taglalt programban, amely az Európai Unió által indított digitális személyazonosítási kezdeményezésen alapul, és újraértelmezi „az állam és állampolgárai digitális kapcsolatát”, pontosan ötvenszer szerepel az „ügyfélélmény” és a „felhasználói élmény” kifejezés.
„Ebből arra következtetünk: most tényleg az a cél, hogy az állampolgárnak is jobb legyen” – vélik az ID&Trustban.
Az ütemterv alapján egyébként „2026-ra az állampolgárok szinte minden közigazgatást érintő ügyet képesek lesznek online – elsősorban hordozható eszközökön – intézni, de a nagy esetszámú, prioritást élvező területek fejlesztése már 2023-ban megkezdődik”.
A programmal kapcsolatban Guller Zoltán, a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatója korábban megerősítette, hogy ezen a téren „a DMÜ legfontosabb feladata, hogy felhasználóbarát alapokra helyezze a közigazgatást, és megteremtse az egyszerű, kényelmes és hatékony ügyintézés feltételeit az állampolgárok számára. Ehhez a következő években el kell végezni az állam által a polgároknak nyújtott szolgáltatások optimalizálását és digitalizációját, a felhasználói élmény és a folyamatok egyszerűsítésének maximális szem előtt tartásával.”
(Borítókép: Sean Gallup / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban
Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.
március 2., 21:11
- Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze
Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.
március 2., 18:58
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve
Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.
március 2., 20:52
- Külföld
Nukleáris elrettentés Európában: atomfegyver-együttműködést javasol Németország
A leendő német kancellár az orosz fenyegetés miatt tartja fontosnak ezt a lépést.
43 perce
- Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában
A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.
március 2., 21:24
- Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban
Egy ember életét vesztette.
március 2., 13:47
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít
A környező városok lakosságát evakuálták.
március 2., 21:38
- Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek
Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.
március 2., 13:26
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban
A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.
4 órája
- Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás
Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.
március 2., 12:33
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
1 órája
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben
A rendőrség elmagyarázta mi történt.
március 2., 21:09
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
32 perce
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
6 órája