Fegyverszállításokról tárgyal a kormány?

DVAST20220901003
2023.02.21. 13:39
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium tisztviselői már több, az ukrajnai fegyverszállításokról szóló tárgyaláson is részt vettek, azonban a beszámolókban nagyon kevés alkalommal említik a tárgyalások témáját. Az Átlátszó riportere elutazott Belgiumba, hogy saját szemével győződhessen meg a magyarok jelenlétéről a brüsszeli NATO-központban tartott nemzetközi megbeszéléseken. A honvédelmi tárca reagált írásunkra.

Február közepén a legfontosabb külpolitikai téma a kormánypárti és a kormányellenes sajtóban egyaránt a kirgizisztáni elnök magyarországi látogatása volt. Pedig a lap szerint egy miniszteri szintű magyar küldöttség járt egy több mint 50 ország részvételével zajló csúcson, az Ukrajna Honvédelmi Kontaktcsoport ülésén.

A magyar kormány már többször is hangoztatta, elítéli az ukrajnai fegyverszállításokat, mert ezek a háború eszkalációjához vezethetnek. Orbán Viktor az évértékelő beszédében is említést tett róla, hogy Magyarország nem küld katonai felszerelést Ukrajnának, de a humanitárius segítségnyújtásból kiveszi a részét.

Azonban úgy néz ki, Magyarország is részt vehet a megbeszéléseken, amelyeken a nyugati szövetséges államok az ukrán védők felfegyverzését koordinálják.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszámolt a Facebook-oldalán február közepén arról, hogy február 14. és 15. között kétnapos konferencián üléseztek a NATO-tagállamok honvédelmi miniszterei Brüsszelben. A miniszter az európai hadiiparról, a NATO kollektív védelmi politikájáról, valamint a magyar haderőfejlesztésről számolt be.

De ebben az időben az Ukrajna katonai támogatását koordináló Ramsteini Csoport is ülésezett, pedig a magyar honvédelem képviselői ezen is részt vehettek.

Az Ukrajna Honvédelmi Kontaktcsoport

A szervezetről az Átlátszó megemlítette, hogy a csoportban bár sok NATO-tagállam vesz részt, nem a NATO kötelékében tevékenykedik. A kontaktcsoport (Ukraine Defense Contact Group – UDCG) vezetője az Egyesült Államok, de képviselteti magát Ukrajna, Svédország és Grúzia is a csoportban. Ezeken a megbeszéléseken az ukránok beszámolnak a háború aktuális állásáról, majd a többi részt vevő ország átbeszéli, ki mivel tudja segíteni Ukrajnát.

A külföldi lapok rendszeresen képes beszámolókat is megosztanak az Ukrajnába történő fegyverszállításokról szóló tárgyalásokról, ahol rendszeresen feltűnnek a magyar politikai szereplők is, de a magyar sajtó fotóin nem láthatók a magyar politikusok. Többek között Szalay-Bobrovniczki Kristóf hadügyminiszter, de Géczy Balázs, a magyar NATO-képviselet helyettes képviselője is látható volt már a képeken, és a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központ volt parancsnoka, Szűcs József ezredes is részt vett már ilyen megbeszélésen. 

A legutolsó ülést követően Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter úgy fogalmazott egy sajtótájékoztatón:

A csoport tagjai összefogtak, hogy elutasítsák Putyin vízióját egy olyan kaotikus világról, ahol a zsarnokok lábbal tiporhatják a határokat, meghódíthatják békés szomszédaikat és háborús bűnöket követhetnek el. Együtt világossá tettük, hogy hosszú távon támogatni fogjuk Ukrajna önvédelmét.

Ezen az ülésen részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf is, aki a Facebook-oldalán be is számolt erről.

Cikkünk megjelenése után a honvédelmi tárca közölte:  

2022. április 26-án tartották az Egyesült Államok által Ukrajna támogatása érdekében összehívott nemzetközi konferencia (Ukraine Defense Contact Group - UDCG) első találkozóját. Az „Ukrajna Védelmi Kontakt Csoport” (UDCG) 2023. 02. 14-én, immár 9. alkalommal találkozott és az együttműködésben 54 állam vesz részt. A csoport nem NATO-kezdeményezés, de abban minden NATO-tagállam részt vesz. A találkozók célja Ukrajna védelmi támogatási igényeinek pontosítása, beleértve a nem halált okozó támogatási formák és lehetőségek, a segítségnyújtás koordinációja és az Ukrajna részére nyújtandó hosszú távú támogatás lehetőségeinek egyeztetése.

Magyarország kezdettől fogva részt vesz ezen a fórumon, hiszen fontos NATO-szövetségeseink álláspontjának ismerete és hazánk álláspontjának valamint a Magyarország által felajánlott, halált nem okozó támogatások megfelelő ismertetése is. 

Magyarország a kezdetektől, az ország történetének legnagyobb humanitárius akciójának keretében segíti Ukrajnát és a háború elől menekülőket. A magyar kormány álláspontja továbbra sem változott, életeket csak tűzszünettel lehet menteni, mi a béke pártján állunk.

(Borítókép: Vasvári Tamás / MTI)