Gloria Serge kiskutyáját sétáltatta a Fort Pierce-i településen lévő tó mellett, amikor az aligátor megpróbálta elragadni a kutyáját – közölte kedden a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság (FWC).
Az idős asszony elesett, az aligátor a lábánál fogva vízbe rántotta
– áll a bizottság incidensről szóló jelentésében.
![339Q2LP-preview](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4766/47667/476674/47667486_2cb517a63717f0f38843eec512c6cdff_wm.jpg)
A körülbelül 3 méter hosszú aligátort befogták és elaltatták – tették hozzá. A nő kutyája viszont csodával határos módon túlélte a történteket.
A közlemény szerint Florida államban ritkák az aligátorok által okozott súlyos sérülések.
„Az FWC a közbiztonságot tartja a legfontosabbnak, és az egész államra kiterjedő kártékony aligátorprogramot (SNAP) irányít, hogy foglalkozzon a konkrét aligátorokkal kapcsolatos panaszokkal, amelyekről úgy vélik, hogy veszélyt jelentenek az emberekre, háziállatokra vagy a magántulajdonra” – áll a közleményben.