Szigorúbb szabályokhoz kötné az elektromos roller használatát az EU
Gyárilag beépített 20 kilométer per órás sebességkorlátozást és nagyobb, legalább 30,5 centiméter átmérőjű kerekeket, a rollerek használóinak pedig bukósisak kötelező viselését írná elő az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) – adta hírül a brüsszeli testület jelentését az MTI.
A javaslatok közé tartozik az is, hogy az elektromos rollereket csak 16. évét betöltött személy vehetné igénybe, továbbá a testület tilalmat vezetne be a jármű gyalogúton, illetve ittas állapotban történő használatára.
A jelentés az elektromos roller használatának az elmúlt öt évben tapasztalt gyors elterjedésére, valamint az ezzel összefüggő halálesetek és súlyos sérülések számának emelkedésére reagál. Az EU-ban az elektromos roller használatának szabályozása tagállamonként eltérő.
„Az elektromos rollerek ma már mindennaposak az európai városokban, de a kórházakban is egyre több a járművel súlyos balesetet szenvedettek száma, ezért észszerű, egységesített intézkedéseket kell bevezetni a közlekedők biztonsága érdekében” – hívta fel a figyelmet Antonio Avenoso, az ETSC elnöke.
Az adatok azt mutatják, hogy csak Németországban 2020-ban mintegy 2100 balesetet regisztráltak elektromos rollerrel összefüggésben, ez a szám 2021-re mintegy 5500-ra emelkedett. Tavaly mintegy 7600 ember sérült meg, illetve októberben 11-en vesztették életüket.
A szakértők felhívták a figyelmet, hogy a jármű használatának alsó korhatára jelenleg 14 év, vezetéséhez engedély sem szükséges.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter
A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.
február 6., 16:32
- Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete
Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.
február 6., 13:36
- Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült
A nyomozók vizsgálják az esetet.
február 6., 12:09
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
1 órája
- Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára
Kémkedési aggályok merültek fel.
február 6., 12:04
- Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google
Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.
február 6., 12:23
- Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt
Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.
február 6., 13:42
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
1 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
3 órája
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
5 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
6 órája
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
2 órája
- Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból
Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.
február 6., 15:23
- Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések
A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.
február 6., 06:03
- Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni
Még bratwurst is jár a voks mellé.
február 6., 17:03
- Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén
A hatóságok vizsgálják az esetet.
február 6., 06:41
- Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert
Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.
február 6., 09:15
- Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába
Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.
február 6., 09:28
- Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen
Adatokat követelnek a platformtól.
február 6., 09:37
- Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába
Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.
február 6., 08:36
- Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért
Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.
február 6., 08:45
- Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet
Donald Trump átvenné az övezet irányítását.
február 6., 10:06
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
8 órája
- Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab
A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.
február 6., 07:26
- Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen
Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.
február 6., 09:06
- Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet
A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.
február 6., 07:34
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
25 perce
- Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában
A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.
február 6., 16:06
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
13 órája
- Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak
A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.
43 perce