A kishajón érkezőknek nem adnának menedékjogot

GettyImages-1245262598
2023.03.05. 15:29
Jövő héten terjesztenek elő egy olyan javaslatot a brit törvényhozásban, amely szerint az Egyesült Királyságba kishajón érkezők ne kaphassanak menedékjogot.

A brit kormány célja az intézkedéssel az illegális menekültek visszaszorítása. A menedékjog megadása helyett a törvénytervezet alapján a brit vezetés azzal bízná meg a belügyminisztériumot, hogy Ruandába vagy másik biztonságos harmadik országba küldje az érintetteket.

A tervezett jogszabályba azt is belefoglalták, hogy ezek a menekültek később sem léphetnek majd be az Egyesült Királyság területére.

A menedékkérők Ruandába való átszállítása még Boris Johnson korábbi brit miniszterelnök ötlete volt, de az Emberi Jogok Európai Bírósága megakadályozta mindezt – írja a The Guardian.

Suella Braverman brit belügyminiszter szerint az egész brit társadalom érdeke, hogy megoldást találjanak erre a problémára. Hozzátette: a sok „haszontalan és következmények nélküli intézkedés” után valódi állami beavatkozás szükséges. „Meg kell állítanunk ezeket a csónakokat” – fogalmazott a tárcavezető.

Rishi Sunak brit miniszterelnök úgy véli, az illegális migráció nem fair és igazságos a brit állampolgárokkal és azokkal szemben sem, akik legálisan lépnek be az Egyesült Királyság területére.

Nem hagyhatjuk, hogy a bűnszervezetek akadálymentesen végezhessék ezt az erkölcstelen kereskedelmet. Ne legyen félreértés: aki illegálisan jön ide, az nem maradhat. Nincs több kibúvó

– fogalmazott a kormányfő.

(Borítókép: Stuart Brock / Anadolu Agency / Getty Images)