A német katolikus egyház bevezette a homoszexuális párok megáldását

További Külföld cikkek
-
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
- Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
- Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is
- Legalább 41 nő megerőszakolása miatt tartóztattak le bármenedzsereket Belgiumban
- Indonéziában megcsinálják a macskaszigetet
2026 márciusától Németországban a katolikus egyházban hivatalosan is lesznek homoszexuális párokat megáldó szertartások. Erről a katolikus egyház reformjáról szóló zsinati közgyűlés döntött pénteken Frankfurtban.
Emellett az újraházasodott elváltaknak is lehetővé kell tenni, hogy kapcsolatukat a katolikus egyház megáldja. A Szinódusi Út a reformprojekt vitája után pénteken 93 százalékos többséggel elfogadott egy dokumentumot, amely a megfelelő liturgikus ünnepek kidolgozását és időben történő bevezetését javasolja – írja a Süddeutsche Zeitung.
A különböző párkapcsolati konstellációk áldásünnepeinek kézikönyvet kell kidolgozni, hogy az ilyen áldási szertartást végző lelkipásztoroknak a továbbiakban ne kelljen fegyelmi következményekkel számolniuk. Minden érdeklődő házaspár számára előkészítő beszélgetéseket kell tartani a lelkipásztorokkal, és szükség esetén szemináriumokat.
A szertartások egymást szerető párok számára című dokumentum hangsúlyozza, hogy az áldás megtagadása két olyan ember kapcsolatának megáldására, „akik szeretetben, elkötelezettségben és felelősséggel akarják megélni partnerségüket egymás és Isten iránt”, kegyetlenül diszkriminatív. Különösen azért, mert ezt nem lehet „meggyőzően igazolni a kegyelem teológiájával”.
2021-ben a Vatikán a homoszexualitást bűnnek minősítette
Katharina Ganz rendi nővér a lapnak hangsúlyozta, hogy a szöveg „fontos jelzés az egyetemes egyház számára”. A más anyanyelvű katolikusok képviselője, Emeka Ani azt mondta: „Az afrikai kultúrából származó katolikusok szigorúan ellenzik az azonos neműek párkapcsolatát.”
A kérdéssel a szinódus (püspökök gyűlése a világ különböző vidékeiről – a szerk.) szintjén kellene foglalkozni szerinte, de nem látja, hogy ott a többség támogatná.
Franz-Josef Overbeck esseni püspök így válaszolt: „Én úgy gondolom, hogy mi mint világegyház annyira sokszínűek vagyunk, hogy ezen a ponton azt kell mondanunk, hogy nálunk másképp kell erre válaszolni, mint máshol.”
A Római Hittani Kongregáció 2021-ben közzétett levelében megerősítette, hogy az egyháznak nincs hatásköre az azonos neműek kapcsolatának megáldására. Ezek ugyanis a házasságon kívüli, férfi és nő közötti szexuális tevékenységeket foglalták magukban. Isten megáldja a bűnös embereket, de a bűnt nem – mondta a vatikáni hatóság.
Ez Németországban és más országokban bírálatokat váltott ki. Az intézkedés szövege szerint a püspöki szinódus keretében folytatott kikérdezés megmutatta, hogy „a homoszexualitásról alkotott nézetet, amelyen ez a dokumentum alapul, sok helyen nem tartják elégségesnek. Teológiai továbbfejlesztésre van szükség. A német kezdeményezésnek ezért be kell folynia a világméretű zsinati folyamatba.”
(Borítókép: Omer Messinger / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
43 perce
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
2 órája
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
1 órája
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
5 órája
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
41 perce
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
2 órája
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
3 órája
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
2 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
4 órája
- Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot
Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.
március 21., 15:41
- Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit
Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.
március 21., 14:19
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
16 órája
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
2 órája
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
4 órája
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
1 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
5 órája
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
7 órája
- Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.
1 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
8 órája
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik
A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.
március 21., 10:21
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
4 órája