Ebben az országban fogadták el a világ egyik legszigorúbb LMBTQ-ellenes törvényét
További Külföld cikkek
-
Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
A kelet-afrikai ország törvényhozói előírták, Uganda halálbüntetést és akár 20 év börtönbüntetést is kiszabhat az LMBTQ-emberekre. Ugandában az azonos neműek párkapcsolata már korábban is illegális volt, életfogytiglani börtönbüntetés járt érte.
A törvény nemcsak a homoszexuálisokat bünteti, de a homoszexuális kapcsolatok elősegítését, valamint az erre való buzdítást is tiltja. Most azonban Ugandában még szigorúbb szankciókat szabtak ki, ugyanis
Az a személy, aki homoszexuális cselekményt követ el, halálbüntetéssel sújtható
– olvasható a CNN által ismertetett módosításokban, amelyeket Robina Rwakoojo, a jogi és parlamenti ügyekért felelős elnök terjesztett elő.
A törvényjavaslat szerint a halálbüntetést az úgynevezett súlyos homoszexuális bűntett elkövetésének esetében alkalmazhatják, amely fogalom a beleegyezés nélkül vagy kényszer hatására kialakult szexuális kapcsolatra, a gyermekek vagy szellemi és fizikai fogyatékkal élők elleni szexuális cselekményekre is vonatkozik.
A vallásra hivatkoznak
Asuman Basalirwa ellenzéki törvényhozó úgy nyilatkozott az új, homoszexualitás elleni törvényjavaslatról, hogy annak célja Uganda egyházi kultúrájának védelme, az ugandaiak jogi, vallási és hagyományos családi értékeinek megőrzése.
A törvényjavaslat célja egy átfogó és megerősített jogszabály létrehozása volt a hagyományos családi értékek, sokszínű kultúránk, hitünk védelme érdekében, valamint az azonos nemű személyek közötti szexuális kapcsolatok minden formájának tilalmáért
– mondta Basalirwa.
Uganda 2009-ben került először a címlapokra, amikor egy homoszexualitást tiltó törvényt terjesztett elő, amely halálbüntetést helyezett kilátásba az azonos neműek szexuális kapcsolatáért.
Az ország törvényhozói 2014-ben is elfogadtak egy ehhez kapcsolódó törvényjavaslatot, de akkor a halálbüntetés helyett életfogytiglani börtönbüntetést írtak elő. Ezt a törvényt akkor megsemmisítették.
Sokan tiltakoznak
Számos helyi politikus tiltakozik a törvény ellen, többek között Fox Odoi-Oywelowo törvényhozó is felszólalt a törvényjavaslat ellen, mondván, hogy az ellentétes a bevett nemzetközi és regionális emberi jogi normákkal, mivel igazságtalanul korlátozza az LMBTQ-emberek alapvető jogait.
A Human Rights Watch (HRW) jogvédő csoport a hónap elején szintén arra figyelmeztetett, hogy a törvény sérti az ugandaiak jogait.
Az új törvényjavaslat rendkívül szélsőséges, hiszen pusztán azért kriminalizálja az embereket, mert önmagukat adják. Továbbá sérti a magánélethez és véleménynyilvánítás szabadságához való jogokat, amelyek már így is veszélyeztetettek Ugandában
– mondta Oryem Nyeko, ugandai kutató egy nyilatkozatban, amelyben felszólította az ország politikusait, hogy hagyjanak fel az LMBTQ-emberek üldözésével.
A minap arról is írtunk, hogy Tanzániában is a melegek kasztrálását követelték nemrég.