Oroszok balhéznak Balin, szigorodhat a vízumkiadás

GettyImages-1240496314
2023.03.24. 12:02
Nyugtató strandjaival, visszafogott életmódjával és laza hangulatával Bali paradicsomi vakációt kínál a világ zajától visszavonuló utazóknak, kivéve azoknak, akik háborús övezetből szabadulnának.

A legkevésbé sem meglepő, hogy az ukrajnai invázió tavalyi kezdete óta Indonézia legnépszerűbb üdülőszigete mágnesként vonzza a borzalmak elől menekülő oroszok és ukránok tömegét.

Tavaly 58 ezer orosz látogatott a járvány után újra megnyílt délkelet-ázsiai idilli szigetre, az idén viszont csak januárban 22,5 ezren érkeztek. Ezzel az ausztrálok mögött az oroszoké a második legnagyobb látogatói csoport. Tavaly összesen hétezer ukrán utazott Balira, az idei év első hónapjában további 2500.

A balinéz hatóságok incidensek sorozatára hivatkozva most arra szólították fel az indonéz kormányt, hogy az oroszok és ukránok esetében szüntesse meg az érvényes vízumkiadási gyakorlatot.

Példák sorával bizonyították balhés viselkedésüket, azt, hogy az engedélyezettnél tovább maradtak, sőt illegálisan vállaltak munkát fodrászként, jogosítvány nélküli idegenvezetőként és taxisofőrként.

A javaslatot a szigeten élő ukránok nagy része megdöbbenéssel fogadta. Szerintük a legtöbb incidenst az oroszok váltották ki, ezért igazságtalanul veszik őket egy kalap alá.

„Amikor fegyelmezetlen külföldiekről kapunk bejelentést, általában oroszokról van szó” – mondta a CNN-nek Kuta városában egy helyi rendőr, aki a téma érzékenysége miatt neve elhallgatását kérte. Hozzátette: „a Balira érkező külföldiek úgy viselkednek, mintha a törvények felett állnának. Ez mindig is így volt, de ennek véget kell vetni.”

Kényes téma

A randalírozó turisták témája kényes Balin, ahol a különböző nemzetiségű külföldiek rendszeresen címlapokra kerülnek ittas és helytelen viselkedésük, leplezetlen meztelenkedésük és szent kegyhelyek megsértése miatt. Ugyanakkor kétségtelen, hogy néhányan közülük bőkezűen fizetnek a szolgáltatásokért.

A jelek szerint a balinéz hatóságok készek példát statuálni az oroszokkal és az ukránokkal, miközben a közvéleményt egyre inkább megbotránkoztatja a viselkedésük.

Miért pont ez a két ország? Mert háborúban állnak egymással, ezért ideözönlenek

– jelentette ki Wayan Koster, Bali kormányzója.

Az oroszok és ukránok annak dacára utaznak Balira, hogy Ukrajna megtiltotta minden 18 és 60 év közötti férfinak az ország elhagyását. Oroszországban nincs hivatalos kiutazási tilalom. A háromszázezer tartalékos mozgósítása azonban sok fiatal férfit arra késztetett, hogy a potenciális sorozás elől külföldre meneküljön.

Az Indonéziában tartózkodó ukránok többsége nő, akik „nem akarják megszegni a szabályokat és előírásokat” – állítja Ukrajna tiszteletbeli konzulja Balin.

A sziget vonzereje abban is rejlik, hogy több mint nyolcvan ország – köztük, legalábbis egyelőre, Oroszország és Ukrajna – állampolgárai érkezéskor, a helyszínen igénylik a beutazási vízumot.

A látogatói engedély 30 napig érvényes, és egyszer, 60 napra meghosszabbítható. Ez bőven elegendő azok számára is, akik hosszabb vakációt terveznek, munkavállalási engedélynek azonban nem minősül. Az indonéz hatóságok közölték, hogy az elmúlt hónapokban a vízummal történő visszaélés miatt több orosz turistát is kitoloncoltak, köztük egy 28 éves moszkvait, akiről kiderült, hogy fotósként dolgozik. 

A Balira érkezett oroszok egyike az utcai művész Szergej Ovszejkin, aki egy rizsföld közepén alkotott egy háborúellenes „freskót”. „Ellenzem a háborúkat, függetlenül attól, hol zajlanak” – mondta a művész, aki azt állítja: a Balin találkozó oroszok és az ukránok jól kijönnek egymással, mert tudják, „hogy nem az egyszerű emberek kezdték a háborút”.

Jakarta mérlegel

A vízumszabályok lehetséges módosítása felzaklatta a Balin élő ukránok egy részét, akik közül sokan a háború kitörésekor hagyták el hazájukat. Azóta megtakarításaikat élik fel, és hatvannaponta ki- és visszautaznak, hogy ne szegjék meg az előírásokat.

„Bali remek hely. Gyönyörű, remek az időjárás és biztonságos a hely” – állítja az ukrán Dmitro, akit nem zavarnak az oroszok, hisz nem katonák. Lehangolónak tartja viszont, hogy honfitársait az oroszokkal egy kategóriába sorolják, hisz a hírekben általában csak az oroszok szerepelnek azzal, hogy megszegik a helyi előírásokat, és nem tisztelik a balinéz kultúrát meg a hagyományokat.

Akkor miért az ukránoknak kell szenvedniük, ha nem ők okozzák a bajt Balin?

– tette fel a kérdést.

Az indonéz kormány még nem döntött a vízumpolitika megváltoztatásában az orosz és ukrán turisták esetében. „Ezt részletesen megvitatjuk minden érdekelttel” – közölte Sandiaga Uno indonéz idegenforgalmi miniszter.

(Borítókép: Tengerpart Balin. Fotó:  Putu Sayoga / Bloomberg  / Getty Images)