Sorsdöntő választás Finnországban: az egyik párt vezetője már ünnepel
További Külföld cikkek
- Így vadásszák le az ukránok a Putyinhoz hű embereket
- Fordulat jön Ukrajna fegyverellátásában, színre lépett a NATO
- Merényletet terveztek Ferenc pápa ellen, részleteket közölt az egyházfő
- Az egész világ Oroszországra figyel, érkezhet a megtorlás a moszkvai merényletre
- Uniós eljárás indul a TikTok ellen a romániai választásokba történő „beavatkozás” miatt
Korábban beszámoltunk arról, hogy a finnek sorsdöntő választás előtt állnak, amelynek a tétje az, hogy az ország fiatal miniszterelnöke, Sanna Marin marad-e Finnország vezetője.
Reggel beszámoltunk arról, hogy a választás megkezdődött. A Reuters vasárnap este jelentette, hogy az eddig beérkezett részeredmények szerint, 40,1 százalékos feldolgozottság mellett
a petteri orpo által vezetett Nemzeti Koalíció (NCP) vezet a szavazatok 20,8 százalékával.
Sanna Marin pártja, a Finn Szociáldemokrata Párt (SDP) szűk hátránnyal, 20,7 százalékkal áll a második helyen. A harmadik helyen pedig az enyhén euroszkeptikus és nacionalista Finnek Pártja (PS) áll 18,6 százalékkal, amelyet Riika Purra vezet.
Ha az NCP-nek sikerül megtartania a fölényt, akkor Petteri Orpo kap lehetőséget arra, hogy tető alá hozzon egy kormánykoalíciót – ami jó eséllyel egyet jelent azzal, hogy Sanna Marin miniszterelnöksége véget ér – írta a Reuters.
A hírügynökség felidézte, hogy az NCP az utóbbi szűk két évben vezetett a közvélemény-kutatásokon is, bár az utóbbi hónapokban valamelyest csökkent a népszerűségük. A párt vezetője azzal vádolta meg beszédeiben Sanna Marint, hogy a miniszterelnök vezetése alatt az ország túlköltekezett, és gazdaságilag sebezhetővé vált.
Sanna Marin a részeredményeket kommentálva azt mondta: bízik benne, hogy meg tudják fordítani az eredményt, elsősorban a vasárnap leadott szavazatoknak köszönhetően (levélszavazásra már korábban is volt lehetőség).
Fordulatok zajlanak, állandóan változik az eredmény
Frissítés: a finn igazságügyi minisztérium honlapján látható adatok szerint szinte állandóan változik az eredmény.
Egy időre például a szociáldemokraták át is vették a vezetést – az örömük azonban nem sokáig tartott.
Cikkünk frissítésekor, 21.32-kor így állt a három vezető párt:
- Nemzeti Koalíció: 20,4 százalék.
- Finnek Pártja: 20,3 százalék.
- Finn Szociáldemokrata Párt: 19,9 százalék.
Vagyis Sanna Marin pártja már csak a harmadik helyen áll, és így a kormányfő egyre messzebb kerül az újrázástól. Ha ez így marad, akkor ők 43 parlamenti helyet nyernek el, szemben a másik két párt 47-47 helyével.
Az egyik párt már bejelentette, hogy győztek
A finn közmédiához tartozó yle.fi beszámolója szerint Petteri Orpo a párt eredményváróján már gyakorlatilag kijelentette, hogy megnyerték a választást. Orpóék ünnepléséről videó is készült:
Petteri Orpo saapui kokoomuksen vaalivalvojaisiin. pic.twitter.com/HGbrqbVWEf
— Jussi Niemeläinen (@JNiemelainen) April 2, 2023
Lehet, hogy tényleg van okuk örülni,
ugyanis az yle.fi számításai szerint jó esély van rá, hogy tényleg ők nyernek.
Mint nemrég írták, immáron a szavazatok 92,1 százalékát feldolgozták, és ennek fényében a Nemzeti Koalíció 48 helyet szerezhet a parlamentben. Előrejelzésük szerint a Finnek Pártja 46, a szocáldemokraták pedig 43 mandátumot zsebelhet be.
Mindezt már az igazságügyi minisztérium angol nyelvű honlapja is lekövette némi késéssel. Este 21.48-kor ott 20,6 százalékon állt a Nemzeti Koalíció, miközben a Finnek Pártja 20,2 százalékon, a szociáldemokraták pedig 19,9 százalékon voltak.
Jöhetnek a koalíciós tárgyalások?
Az yle.fi tudósításából az is kiderült, hogy Orpó támogatói már a „miniszterelnök" szót skandálva éltették a politikust a párt rendezvényén. A pártvezető azt mondta: az eredmények fényében hamarosan megkezdhetik a kormánykoalíciós tárgyalásokat.