Egy mérges kobra miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania egy pilótának
„Egy pillanatra lefagytam, mert éreztem, hogy egy hűvös érzés, úgymond, egyre feljebb kúszik az ingemen. Később lenéztem a földre, és akkor láttam, hogy egy kobra húzta be a fejét az ülés alá” – mondta el a BBC-nek a pilóta a történteket.
Erasmus tudta, hogy a kígyó miatt kényszerleszállást kell végrehajtani az 58 utast szállító magángéppel, ugyanis a fokföldi kobra harapása halálos, mindössze 30 perc alatt megölhet valakit.
A pilóta elmondta, nem akart pánikot kelteni.
Nyugodt hangon tájékoztattam az utasokat, hogy a kígyó a repülőgép belsejében van, az ülésem alatt, úgyhogy megpróbálunk minél hamarabb lejutni a földre
– közölte.
A pilóta elmondása szerint az utasok ledöbbentek a hírre, azonban nem tört ki tömeges pánik a fedélzeten.
A repülőgép végül Welkom városában hajtott végre kényszerleszállást.
Erasmus elmondta, hogy a szerencsés földre érés utáni nap megpróbálta megkeresni a kígyót, de akkor már nem találta meg.
Az utasokkal abban maradtunk, hogy az éjszaka vagy a leszállás napján kikúszhatott a gépről
– közölte.
Poppy Khosa, a dél-afrikai polgári repülésért felelős biztos elismerését fejezte ki a pilótának, amiért higgadtan és magabiztosan kezelte a veszélyes helyzetet.