Továbbra is csak tapogatózás van az Északi Áramlat ügyében

GettyImages-1243544531
2023.04.08. 06:13
Ugyan a szabotázsnak még nincs konkrét gyanúsítottja, a svéd ügyészség szerint „az első számú forgatókönyv” egyértelműen az, hogy egy államilag támogatott csoport vett részt a támadásban. Ezt támasztja alá az ENSZ jelentése is, amely szerint több száz kilogramm robbanóanyag erejével volt egyenértékű a robbanás. Márpedig ekkora mennyiségű robbanóanyagot nem tud akárki beszerezni.

A Balti-tengerben lefektetett Északi Áramlat 1 és Északi Áramlat 2 gázvezetéken szeptember végén történtek robbanások, Svédország és Dánia kizárólagos gazdasági övezetében. Az első csővezetékpár mindkét szálán és a másodiknak az egyikén észleltek sérüléseket.

Összesen négy helyszínen ömlött gáz a tengerbe.

A svéd ügyészség novemberben jelentette be, hogy szabotázs történt a gázvezetékeknél, miután robbanóanyag nyomára bukkantak a rongálás helyszínén. Most azt is közölték, hogy a svéd övezetben a robbanás 80 méteres mélységben történt, és a vizsgálat meglehetősen bonyolult.

A svéd ügyészség szerint egy államilag támogatott csoport a felelős

Az Északi Áramlat elleni szabotázstámadást vizsgáló svéd ügyész szerint „az első számú forgatókönyv” egyértelműen az, hogy egy államilag támogatott csoport vett részt a támadásban, és ezzel látszólag kétségbe vonta azokat az elméleteket, amelyek szerint egy független csoport volt felelős a gázvezeték felrobbantásáért – írja a The Guardian.

Mats Ljungqvist csütörtökön a Reutersnek elmondta, hogy bár elméletileg még mindig lehetséges egy nem államilag támogatott összeesküvés, a robbantásokban használt robbanóanyag típusa kizárja a gyanúsítottak nagy részét.

Egy ENSZ-jelentés szerint a három víz alatti robbanás több száz kilogramm robbanóanyag erejével volt egyenértékű.

Göran Swistek, a Német Nemzetközi és Biztonsági Ügyek Intézetének biztonsági szakértője elmondta: „Ez hatalmas mennyiségű robbanóanyag, nem olyasmi, amit egy építkezésről el lehetne lopni, vagy amit egy feketepiaci kereskedő a garázsában tartana.”

Több elmélet is szóba jött már

A szabotázsnak még nincs konkrét gyanúsítottja, de már számos elmélet született arról, hogy ki robbanthatta fel a vezetéket. Németország megerősítette, hogy a helyi hatóságok elfogtak egy hajót januárban, amelyet a robbanóanyag szállítására használhattak. A német és az amerikai média értesülései szerint a hajót egy ukrán vagy ukránbarát csoport használhatta.

Kapcsolódó
Most akkor végül ki robbantotta fel tavaly az Északi Áramlatot?

Most akkor végül ki robbantotta fel tavaly az Északi Áramlatot?

Fél éve történt, de a mai napig csak ködszurkálás folyik, senki nem tudja, mi történt pontosan.

Sokféle információ és elmélet létezik a gázvezetékek elleni szabotázsról. Az incidens láthatóan a különböző befolyásolási kísérletek nyílt színterévé vált. Ezek a feltevések nem befolyásolják a folyamatban lévő nyomozást, amely a tényeken és a hivatalos vizsgálat során gyűjtött adatok elemzésén alapul, együttműködve más nemzetek hatóságaival

– közölte Ljungqvist.

Már egy nappal a szeptember 26-i robbanás után az ukránok egyértelművé tették, hogy csak az oroszok tehették. Előzőleg a Gazprom orosz olajipari óriás bejelentette, hogy átmenetileg leállítja a gázszállítást az Északi Áramlat 1-en karbantartás miatt, azután végleg megszűnt a szállítás.

Az Északi Áramlat 2 bár elkészült, azonban soha nem működött. Ez volt az az időszak, amikor Putyin elnök azzal fenyegetett, hogy Európa meg fog fagyni télen, ha végigviszik az Oroszország ellen tervezett energetikai szankciókat.

A robbanás után a hivatalos orosz retorika még az volt, hogy Ukrajna és nyugati szövetségesei állhatnak az akció mögött. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov azt mondta, „minek tettük volna, a robbantással így elvesztettük az Európába irányuló gázszállítási útvonalat”. Egy hónappal később az orosz védelmi minisztérium állt elő egy állítással. Eszerint a brit haditengerészet tagjai vettek részt az akció tervezésében, előkészítésében és kivitelezésében. Bizonyítékokkal nem szolgáltak.

Februárban, amikor még tartott a svéd–dán–német vizsgálat a robbantások ügyében, megjelent a neves Pulitzer-díjas oknyomozó újságíró, Seymour Hersh cikke, amelyben a szerző nem kevesebbet állított, mint hogy az akciót az amerikaiak hajtották végre, és arra a végső engedélyt maga Biden elnök adta meg.

Kapcsolódó
Az amerikaiak robbantották fel az Északi Áramlat gázvezetékeket?

Az amerikaiak robbantották fel az Északi Áramlat gázvezetékeket?

Ezt állítja egy Pulitzer-díjas oknyomozó újságíró

Hersh egy, az ügy hátterére rálátó informátorra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai haditengerészet búvárai a Baltops-hadgyakorlat leple alatt tavaly júniusban robbanószerkezeteket helyeztek el az Északi Áramlat 2 gázvezeték alatt.

Nemrégiben pedig Lengyelországgal szemben is felvetődött a gyanú, hogy köze lehetett az Északi Áramlatnál tavaly ősszel végrehajtott szabotázsakcióhoz.

Egyesek szerint a lengyeleknek bőven volt indítéka az akcióhoz, mivel már az 1990-es évek óta kritizálták az Északi Áramlat-projektet, a háború kezdete óta pedig még tovább erősödött az ellenszenvük az oroszok iránt.

Marcin Przydacz, a lengyel elnök külpolitikai főtanácsadója cáfolta, hogy a lengyel kormányzat érintett lenne az akcióban. „Lehet, hogy ez csak egy orosz trükk, amelynek a célja az, hogy egymást gyanúsítgassuk. Lengyelországnak nem volt köze hozzá” – mondta az akcióról.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is nyomon követi, szombati élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

 (Borítókép: Danish Defence / Anadolu Agency / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport