Olaszország szükségállapotot hirdetett a migrációs nyomás miatt

2023.04.12. 08:19
Az olasz kormány hangsúlyozza, nem tudja megoldani a migrációs nyomás problémáját az Európai Unió beavatkozása nélkül. Jelenleg négyszáz illegális bevándorló rekedt egy hajón a délolasz partoknál, a parti őrség péntek óta már mintegy kétezer embert mentett ki a tengerből.

Olaszország fél évi országos szükségállapotot hirdetett ki, miután a húsvéti ünnepek alatt jelentősen megugrott az illegális bevándorlók száma. Ezenkívül első körben ötmillió euró, azaz 1,9 milliárd forintnyi forrást szabadítanak fel az intézkedések finanszírozására.

Tudatában vagyunk annak, mennyire komoly a migrációs jelenség, amely az idén mintegy háromszáz százalékkal nőtt. Világossá kell tenni, hogy a szükségállapot nem fogja megoldani a problémát, mert annak rendezéséhez az Európai Unió tudatos és felelősségteljes beavatkozására van szükség

– hangoztatta Nello Musumeci polgári védelmi miniszter.

Az MTI közölte, a rendkívüli jogrend egyebek között az új befogadóközpontok létesítéséhez szükséges eljárások megkönnyítését szolgálja.

Az állami intézményrendszert teljesen leterhelő szükségállapotot élünk meg. A délolasz régiók önmagukban nem képesek megbirkózni ezzel a vészhelyzettel

– hangsúlyozta Musumeci.

„Döntő jelentősége van, hogy Európa végre cselekedjen. Éveken át csak beszélt, de egy ujját sem mozdította. Elérkezett azonban az ideje annak, hogy az EU bizonyítsa, valóban egy unió, és a migránsokkal való szolidaritás nem csak Olaszország, Spanyolország, Görögország, illetve Málta feladata” – hangoztatta Matteo Salvini kormányfőhelyettes.

A húsvéti ünnepek alatt, péntektől hétfőig mintegy kétezer migráns érte el Lampedusa szigetét több mint negyven bárka fedélzetén.

Tunézia partjai előtt, illetve a máltai felségvizeken 38-an vesztették életüket hajótörésekben, 18 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Lampedusa szigetén a befogadóközpont reménytelenül túlzsúfolt.

A legfeljebb 400 ember elszállásolására szolgáló létesítményben jelenleg mintegy 1800 bevándorló tartózkodik.

Az olasz belügyminisztérium adatai szerint idén már több mint 28 ezer illegális bevándorló érte el Olaszország partjait. Ez több mint négyszerese a tavalyi év azonos időszakában regisztrált mintegy 6900 menedékkérőnek.

Több százan hánykolódnak az olasz partoknál

Jelenleg is zajlanak a mentési munkálatok Olaszországban, négyszáz illegális bevándorló rekedt egy halászhajón a délolasz partoknál. A migránsokat két napja nem tudják partra szállítani.

BBC információi szerint a hajó vélhetően a líbiai Tobrukból indult Európa felé. Az olasz parti őrség közölte, az időjárási körülmények nehezítik a mentést.

A híradások szerint drámai a helyzet: a hajó hánykolódik a tengeren, ugyanis elfogyott az üzemanyaga, a hullámzás miatt pedig vízzel telítődik a fedélzete. Ezenkívül rendszeresek az orvosi vészhelyzetek is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.

február 26., 15:03

  • Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.

február 26., 12:35

  • Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Megszületett az elsőfokú ítélet.

február 26., 14:02

  • Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.

február 26., 17:12

  • Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.

február 26., 13:49

  • Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.

23 perce

  • Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.

február 26., 13:40

  • Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.

február 26., 06:17

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen

Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen

Illegális fegyver birtoklásával vádolják.

február 26., 11:43

  • Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.

február 26., 17:19

  • Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.

február 26., 18:05

  • Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.

február 26., 17:33

  • Külföld
Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Az ausztrál hatóságok ebben már nem vesznek részt.

február 26., 11:28

  • Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.

február 26., 08:37

  • Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.

február 26., 08:56

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

55 perce

  • Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.

február 26., 06:46

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

38 perce

  • Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

A következő három évben várhatók a leépítések.

február 26., 06:29

  • Külföld
Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt

A fegyveres hajléktalant nem tudták megfékezni, ezért kellett intézkedni.

február 26., 15:55

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

2 órája

  • Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.

2 órája

  • Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép

A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép

Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.

február 26., 06:25