Újra tízezrek vonultak utcára Prágában

2023.04.16. 20:26
Újabb kormányellenes tüntetésre került sor vasárnap délután Prágában. A Petr Fiala vezette jobbközép kormány lemondását követelték a tömegek.

A Vencel téren összegyűlt több tízezer tüntető előtt felszólalók élesen bírálták az országban tapasztalható drágulást, a gyógyszerhiányt, az állami költségvetés magas hiányát, követelték az Ukrajnának nyújtott segítség korlátozását, Csehország kilépését a NATO-ból és a Petr Fiala vezette jobbközép kormány lemondását.

Szerintük a kabinetnek nem az ukránok, hanem a csehek problémáinak megoldásával kellene foglalkoznia.

A szegénység ellen meghirdetett mintegy kétórás megmozdulást a parlamenten kívüli Právo Respekt Odbornost (Jog, Tisztelet, Szakértelem – PRO) nevű párt szervezte. A Vencel téri tüntetők cseh zászlókat lengetve kormányellenes jelszavakat skandáltak.

Jindrich Rajchl, a PRO elnöke kijelentette, hogy a cseh lakosság mai elszegényedéséért a kormány felelős, ezért mihamarabb távoznia kell.

Korábban Jindrich Rajchl azt hangoztatta, hogy blokád alá kívánják vonni a kormányépületeket. Most csak annyit mondott, hogy a tüntetést a Vencel térről a jövőben a kormány székháza elé viszik. A szónok beszédében „gyülevész bandának” nevezte a kormányt.