Washington óriási összegű vérdíjat tűzött ki egy régi ellenfelére
A tájékoztatás szerint a pénzt az Ibrahim Akil elfogásához, valamint elítéléséhez vezető információkért fizetik ki.
Az 1983 áprilisában elkövetett terrortámadásban 63 ember vesztette életét az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségén. Ugyanazon év októberében 241-en vesztették életüket Libanonban, az amerikai tengerészgyalogosok kaszárnyája ellen elkövetett merényletben. Mindkét tett elkövetőjeként az Iszlám Dzsihád jelentkezett. Akil akkoriban ennek a szélsőséges szervezetnek volt a vezetője – tette hozzá az amerikai külügyi tárca.
Az Iránnal szoros kapcsolatokat ápoló Hezbollah 1997 óta szerepel az Egyesült Államok külföldi terrorszervezeteket felsoroló listáján, az Iszlám Dzsihád tulajdonképpen egyfajta terrorsejtje. Az amerikai külügyminisztérium szerint Akil az 1980-as években amerikai és német állampolgárok túszul ejtéséért is felelős volt.
A nap folyamán az amerikai szövetségi ügyészség távollétében vádat emelt a 2019 óta szankciós listán lévő Nazim Ahmad libanoni üzletemberrel és műgyűjtővel szemben a Hezbollah pénzügyi támogatása miatt. A gyanú szerint Ahmad a büntetőintézkedések kikerülésével 440 millió dollár értékben exportált gyémántokat és műtárgyakat.
A 2019-es intézkedés célja az volt, hogy Ahmadot és 11 hozzá köthető vállalkozást elvágjanak az amerikai pénzügyi rendszertől. Azonban az amerikai vádhatóság szerint a férfi – elkendőzve saját szerepét az ügyletekben – három családtagja és öt másik társa révén továbbra is kereskedett gyémántokkal és műalkotásokkal. Egyik feltételezett társát, Sundar Nagarajant kedden fogták el Nagy-Britanniában, Ahmad azonban továbbra is szökésben van.
Az Egyesült Királyságban kedden befagyasztották a terrorizmus támogatásával vádolt Ahmad ott lévő vagyonát, és megtiltották, hogy bárki üzleteljen vele vagy bármely, általa ellenőrzött céggel. Az üzletembernek hatalmas műgyűjteménye van Nagy-Britanniában, számos művésszel, galériával és aukciósházzal tart kapcsolatot, és több gyémántkereskedelmi céget birtokol.