Soha nem volt még ilyen alacsony a termékenységi arány
További Külföld cikkek
- Továbbra sincs nyugalom Georgiában, elutasították az elnök keresetét a választással kapcsolatban
- Alig értek véget a választások, Trump miatt már a kormányalakítással foglalkoznának Írországban
- NATO-főtitkár: A NATO-nak Ukrajna támogatására kell összpontosítani, nem a béketárgyalásokra
- Joe Biden kegyelme Donald Trumpot segítheti
- Puccskísérlet Dél-Koreában: betiltották a pártokat, de a parlament ellenáll
A szervezet kiemelte, hogy szerintük a népességszám nyolcmilliárdos határának átlépése valójában jó hír: „azt jelenti, az emberiség jelentős fejlődést ért el az orvostudomány, a tudomány, az egészség, a mezőgazdaság és az oktatás terén”.
Az MTI híradása szerint sajtótájékoztatóján Natalia Kanem, az UNFPA vezetője arról beszélt, hogy „hibás az az elmélet, amely szerint a globális felmelegedést a népességnövekedés okozza”.
Hangsúlyozta, hogy a legmagasabb termékenységi rátával rendelkező országok járulnak hozzá a legkevésbé az éghajlatváltozáshoz, ugyanakkor ők annak a legnagyobb áldozatai.
Emberemlékezet óta napjainkban a legalacsonyabb az általános termékenységi ráta
– jelentette ki.
A jelentésben a demográfiai szempontok átgondolására szólítanak fel, különös tekintettel a nők jogaira, példaként említve a szüléshez, a vállalt gyermekek számának, illetve a szülések között eltelt idő meghatározásához való jogot.
Kanem felhívta rá a figyelmet, hogy a nők majdnem fele, azaz 40 százaléka ma sem dönthet a fogamzásgátlásról, és a partnerét sem választhatja meg szabadon.
Világszerte a terhességek csaknem fele nem kívánt, és évente ötszázezer szülésről tudni, ahol az anya 10 és 14 év közötti lány
– tette hozzá.
A szervezet előrejelzései szerint 2050-re nyolc ország adja a népességnövekedés felét: a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Etiópia, India, Nigéria, Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Tanzánia.
Kanem azonban kiemelte, hogy a népesség kétharmada alacsony termékenységi rátával bíró országban él. A történelem során ez az első eset, hogy nem minden országban nő a lakosság, Európában pedig 2050-re általános csökkenés várható.
Hozzátette azt is, hogy
1990 óta a várható élettartam körülbelül 10 évvel nőtt.
Az előrejelzések szerint a 2080-as évekre a Föld népessége 10,4 milliárd lesz.
Jelenleg a világ lakosságának egynegyede 14 éves vagy annál fiatalabb; 65 százalék 15 és 64 közötti, és 10 százalék 65 éves vagy annál idősebb.