Beismerő vallomást tesz az Audi volt főnöke a dízelbotrányról
További Külföld cikkek
-
Argentínában felidézték, hogy egy magyar orvos lézerterápiájával állították talpra Ferenc pápát
- „Elzárkózott a pompa és a kiváltságok nagy részétől” – jellemezte a nemzetközi sajtó Ferenc pápát
- Mintegy 17 ezer katonával tart hadgyakorlatot az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek
- Peking figyelmeztet: Kína határozott ellenlépéseket fog tenni, ha bármely ország alkura törekszik az Egyesült Államokkal
- Ez történik Ferenc pápa halálát követően
Rupert Stadler korábbi Audi-főnök kész beismerő vallomást tenni a dízelbotrányban játszott szerepéről, ha cserébe a bíróság felfüggeszti börtönbüntetését, ő pedig 1,1 millió eurót (több mint 370 millió forintot) fizet – közölte ő és védője szerdán.
A korábbi Audi-főnök védőcsapata közölte, hogy ügyfelük május 16-án tesz nyilatkozatot. Mint közölték, a bíró a vallomás után dönti el, hogy az teljes beismerő vallomásnak minősül-e, majd júniusban hoz ítéletet az ügyben. A Reuters szerint nem egyértelmű, hogy Stadler személyesen vagy az ügyvédein keresztül tesz vallomást.
A portál információi szerint
Az ügyészek beleegyeztek az egyezségbe.
A bíró azt mondta, hogy felfüggesztik a 60 éves Stadlerre rótt 1,5–2 év börtönbüntetést, ha beleegyezik a beismerő vallomás megtételébe.
Az ügyészek korábban kétmillió eurót kértek Stadlertől – korábbi bérére, valamint pénzügyi és ingatlanvagyonára hivatkozva –, Stadler csapata azonban azzal érvelt, hogy már az 1,1 millió euró is túl magas ár, mivel ügyfelüknek jelenleg nincs jövedelme, és jelentős jogi költségekkel kell számolnia.
A VW dízelbotránya 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a vállalatcsoportot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán.
Rupert Stadler a vádirat szerint 2015 szeptemberében tudomást szerzett a dízelmotoroknál alkalmazott manipulációról, mégis utasítást adott az érintett gyártmányok forgalmazására, illetve nem akadályozta meg értékesítésüket.
Ezzel csalást követett el. Bűncselekménye mintegy 250 ezer Audit, valamint 71 ezer Volkswagen és 112 ezer Porsche márkájú kocsit érint, amelyekhez az Audi szállította a motort.