A szlovák államfő meghozta az ország jövőjét meghatározó döntést

2023.05.06. 09:29
Fordulópont előtt áll Szlovákia politikai vezetése, miután több miniszter is bejelentette távozását a kabinetből. Zuzana Caputová köztársasági elnök következő lépése vagy az lesz, hogy megpróbálja megtartani és átszervezni a kaotikus állapotban lévő jelenlegi kormányt, vagy szakértői, általa kinevezett hivatalnokokból álló kormányt hoz létre.

Április elején írtunk róla az Indexen, hogy Ódor Lajos, a szlovák jegybank alelnökének neve is felmerült egy lehetséges szakértői kormány vezetőjeként.

Kapcsolódó
Magyar miniszterelnöke lehet Szlovákiának

Magyar miniszterelnöke lehet Szlovákiának

Viszont arra is van esély, hogy nem lesz magyar párt a szlovák parlamentben.

Miután Samuel Vlcan földművelésügyi miniszter és Rastislav Kácer – az Orbán Viktort heves kritikákkal illető – külügyi tárcavezető is azt jelezte Zuzana Caputová államfőnek, hogy távoznak a tisztségükből.

Caputova erre így reagált:

Teljesen világos számomra, hogy mit fogok lépni.

A köztársasági elnök azzal fokozta a hangulatot, hogy hozzátette: döntését csak azután közli, hogy visszatér Pozsonyba Londonból, ahol jelenleg III. Károly koronázási ceremóniáján vesz részt.

A bejelentés előtt még találkozni fog kedden Eduard Heger ügyvezető miniszterelnökkel és Boris Kollár parlamenti házelnökkel – írja az Új Szó.

Két forgatókönyv

A Szlovákia kormányzásának jövőjét meghatározó döntés két fajta irányt vehet: vagy megmarad a mostani, Heger vezette kabinet, vagy ügyvezetői, másnéven szakértői kormányzat váltja fel azt.

A helyzetet bonyolítja, hogy a jelenlegi kormánytól a parlament még tavaly decemberben megvonta a bizalmat, és ezért ügyvezetői státuszban van, vagyis nem lehet új minisztereket kinevezni. Ezért ha megmaradna a jelenlegi kabinet, a megüresedő tárcavezetői posztokat a mostani kormánytagoknak kellene magukra vállalniuk – magyarázza a lap.

A szakértői kormány kinevezése azért lenne érdekes választás, mert hasonlóra még nem volt példa Szlovákia történetelmében. Ebben az esetben hivatalnokok, külső szakértők és köztisztviselők töltenék be a miniszteri posztokat. Mivel őket nem a parlamenti pártok, hanem az államfő jelöli a tisztségre, ezért

egy ilyen fajta kormányt tulajdonképpen a köztársasági elnök egy személyben irányíthatna.

A hivatalnokkabinetet jó eséllyel a magyar nemzetiségű Ódor Lajos vezetné, aki jelenleg a Szlovák Nemzeti Bank alelnöki posztját tölti be.

Heger – párttársaival együtt – természetesen elutasítja a hivatalnokkormány kinevezését, mivel az lényegében minden hatalmától megfosztaná. Boris Kollár parlamenti házelnök szerint a szakértői kabinet kinevezése óriási káoszhoz vezetne.

Az ellenzéki és parlamenten kívüli pártok, illetve a Szövetség mind támogatják a szakértői kormány kinevezését.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.

február 27., 18:11

  • Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.

február 27., 17:49

  • Külföld
Milorad Dodik aláírta a boszniai szerb igazságügyi szervek szövetségitől történő elszakadásáról szóló jogszabályokat

Milorad Dodik aláírta a boszniai szerb igazságügyi szervek szövetségitől történő elszakadásáról szóló jogszabályokat

A boszniai Szerb Köztársaság elnökét korábban egy év börtönre ítélték.

53 perce

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

17 perce

  • Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat

Donald Trump a busz alá löki a veteránokat

Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.

február 27., 18:58

  • Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

További kórházi kezelésre van szüksége.

február 27., 21:24

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.

február 27., 13:00

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.

február 27., 06:28

  • Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani

Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani

A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.

február 27., 06:57

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

1 órája

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

4 órája

  • Külföld
Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Szent-Iványi István diplomata a Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuellel vitázott.

február 27., 07:04

  • Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.

február 27., 09:21

  • Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

A miniszterelnök nem kapott meghívót.

február 27., 10:52

  • Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

4 órája

  • Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.

2 órája

  • Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.

4 órája

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.

4 órája

  • Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között

Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.

február 27., 12:52