Nem várt helyről került elő Putyin szövetségese
A BelTa helyi hírügynökség beszámolója szerint Lukasenka hétfőn látogatást tett a belorusz légierő és légvédelem központi parancsnoki pontján, ahol a katonák tájékoztatták a légvédelem megszervezésével és felügyeletével kapcsolatos feladatok teljesítéséről.
Csak semmi fellengzős jelentéstétel. Nézzük, mi történik országunk körül
– kezdte Lukasenka a megbeszélést, amelyet a Pul Pervovo Telegram-csatorna közvetített.
Korábban több forrás is azt állította, hogy kórházba került a belorusz elnök. A 68 éves államfő legutóbb május 9-én jelent meg a nyilvánosság előtt a moszkvai Vörös téren a győzelem napja alkalmából tartott díszszemlén. Az államfő egészségi állapotával összefüggő pletykák azután erősödtek fel még jobban, hogy május 14-én a politikus 29 év óta először maradt távol a belorusz zászlóavatási ünnepségtől.
A dpa német hírügynökség vasárnapi beszámolója szerint a 68 éves államfőt Raman Halovcsenka belorusz miniszterelnök helyettesítette a rendezvényen.
Kérdezték Lukasenka állapotáról hétfőn Dmitrij Peszkovot, a Kreml szóvivőjét is. Azt válaszolta, hogy „nem kaptak híreket Minszkből erről a témáról”, és arra kérte az újságírókat, hogy e témában a belorusz hivatalos forrásokra hagyatkozzanak.