Sajátos rekordot állított be Ujhelyi István
A szociáldemokrata politikus ezúttal az egészségügy kategóriájában került „shortlistre”, vagyis a négy legjobb közé, az elismerés végső győzteseit június 27-én hirdetik ki egy gálaeseményen. Ujhelyit immár negyedik alkalommal jelölték erre a díjra, korábban két alkalommal meg is nyerte a díjat – írja az ujhelyi.eu.
Először 2016-ban jutott a legjobb négy közé, egy évvel később „közlekedés szakpolitika” kategóriában pedig meg is választották az Év EP-képviselőjének. Tavaly megismételte ezt a győzelmet, ekkor „infrastruktúra, közlekedés és turizmus” kategóriában ítélték oda számára az elismerést.
Az Év EP-képviselője díj kapcsán már az is komoly eredménynek számít, ha valaki a döntőbe, azaz a shortlistre jut, így számomra már az is fantasztikus dolog, hogy magyarként újra – ráadásul idén egyedüliként – bekerültem a kiválasztottak névsorába. Azért is kiemelten fontos visszaigazolás ez a számomra, mert immár nemcsak a közlekedés- és turizmuspolitika területén végzett képviselői munkámat, de az egészségügyi ágazat érdekében tett erőfeszítéseimet is elismerik
– fogalmazott Ujhelyi.
A díjat az uniós politikával foglalkozó folyóirat, a The Parliament Magazine hirdeti meg és adja át minden évben.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
4 órája
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófaforgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszerdrágulásról nem a kereskedők tehetnek.
6 perce
- Külföld
Már a BBC újságíróját is kitoloncolták Törökországból
Nyolcadik napja tartanak a kormányellenes tüntetések
2 órája
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit
A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.
március 20., 17:55
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
3 órája
- Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”
Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.
március 20., 17:59
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
5 órája
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
8 perce
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
5 órája
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
1 órája
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
13 órája
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
5 órája
- Címlapon
Genetikai betegség, ami majdnem tönkretette a bámulatos ikerpár karrierjét
Erről is szól az új francia produkció.
47 perce
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Címlapon
Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be
Nagy István ismertette a korlátozásokat.
7 perce
- Címlapon
Súlyos százezekbe fájhat az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
Ezekre érdemes figyelniük a cégeknek.
3 órája
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt
A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.
március 20., 14:57
- Címlapon
Kényszeresen meg akarnak felelni, közben öngyilkos fegyverré válik kezükben a pénz
A financial fawning kártékonyságából csak a határok felállítása jelenthet kiutat.
29 perce
- Címlapon
Bár hemzseg a krokodiloktól, mégsem ez a legnagyobb probléma a brisbane-i olimpia egyik helyszínével
A versenynek helyet adó folyónál technikai problémák merültek fel.
29 perce