További Külföld cikkek
-
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
- Floridában indíthatnak eljárást Andrew és Tristan Tate ellen
- Titkos tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államok a Hamásszal
- Tüntetésre készülnek Pozsonyban, miután megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt
- Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Lemondott posztjáról a Twitter bizalmi és biztonsági főnöke. Ella Irwin 2022 novemberében foglalta el pozícióját, miután elődje, Yoel Roth – egy hónappal azután, hogy Musk átvette a vállalat irányítását – távozott a cégtől.
A BBC közölte,
Ella Irwin több portálnak is megerősítette, hogy lemondott, annak okát azonban nem részletezte.
A feltételezések szerint a lemondáshoz Elon Musk korábbi megnyilvánulásához lehet köze. A bizalmi és biztonsági vezető elsődleges feladata a tartalom moderálása, vagyis az erőszakos megnyilvánulások korlátozása. Ez pedig egy meglehetősen kényes téma, mióta Elon Musk vezeti a vállalatot.
Musk június elsején, Irwin lemondása előtti napon nyilvánosan bírált egy tartalommoderációs döntést a Twitteren: a cég korlátozta a What is a Woman című, transzneműekről szóló film láthatóságát, mert szerintük a videó hátrányos nemi megkülönböztetésben részesítette annak szereplőit, ugyanis két esetben nem a megfelelő névmással szólították meg őket.
Elon Musk a videó letiltását nyilvánosan kommentálta. Úgy fogalmazott, emberei hibáztak.
Akár egyetértesz a preferált névmások használatával, akár nem, ennek elmulasztása legfeljebb udvariatlanság, és biztosan nem sért törvényt
– írta.
This was a mistake by many people at Twitter. It is definitely allowed.
— Elon Musk (@elonmusk) June 1, 2023
Whether or not you agree with using someone’s preferred pronouns, not doing so is at most rude and certainly breaks no laws.
I should note that I do personally use someone’s preferred pronouns, just as I…
Még idén nyáron betilthatják a Twittert az EU-ban
Elon Musk vezetése óta számos bírálat érte a Twittert, legutóbb az Európai Unióval került összetűzésbe .
A vállalat ugyanis egy héttel ezelőtt úgy döntött, kilép az Európai Bizottság által létrehozott félretájékoztatás elleni gyakorlati kódexből. Válaszul az Európai Unió augusztus 25-től betilthatja a Twitter közösségimédia-platformot, ha annak vezetése nem tartja be a dezinformáció elleni küzdelemmel összefüggő európai követelményeket.
A BBC kiemeli, felmérések szerint Musk vezetése alatt jelentősen nőtt a gyűlöletbeszéd a Twitteren. Elon Musk nem sokkal a cég megvásárlása után, 2022 decemberében feloszlatta azt az önkéntes csoportot, amely az önkárosítással, a gyermekbántalmazással és a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban adott tanácsokat a cégnek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból
Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.
február 26., 17:12
- Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet
Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.
február 26., 15:03
- Külföld
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását
Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.
38 perce
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
40 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
2 órája
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
2 órája
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
1 órája
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét
Megszületett az elsőfokú ítélet.
február 26., 14:02
- Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba
Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
február 26., 13:40
- Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit
A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.
február 26., 19:13
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
53 perce
- Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását
Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.
február 26., 17:19
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
6 órája
- Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell
A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.
február 26., 17:33
- Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült
Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.
február 26., 18:05
- Külföld
„Húsz perc után megadná magát” – kíméletlen kritikát kapott a közös európai hadsereg ötlete
február 26., 06:04
- Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
- Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt
Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.
február 26., 06:46
- Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat
Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.
február 26., 06:56
- Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
8 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
9 órája
- Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
- Külföld
Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait
Az ausztrál hatóságok ebben már nem vesznek részt.
február 26., 11:28
- Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér
Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.
február 26., 09:07
- Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól
Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.
február 26., 08:37
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
- Külföld
Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt
A fegyveres hajléktalant nem tudták megfékezni, ezért kellett intézkedni.
február 26., 15:55
- Külföld
Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét
A férfi egy hitelminősítő cégnél dolgozott vezetői beosztásban.
február 26., 12:02
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
16 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
11 órája
- Külföld
Izraelben megállt az élet a Hamász által meggyilkolt kisgyermekek és édesanyjuk búcsúztatása miatt
február 26., 11:58