Oroszországba utazott Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel a Budapest Airportról jelentkezett be közösségi oldalán. Mint írta, irány Szentpétervár, a Nemzetközi Gazdasági Fórum immár hetedik alkalommal.
Magyarország energiaellátása továbbra sem ideológiai vagy politikai kérdés, mert fűteni továbbra is csak gázzal lehet
– tette hozzá Szijjártó.
Szijjártó Péter nemrég New Yorkban járt, ahol Newsmax csatorna National Report című műsorának adott interjút. A műsorban emlékeztetett rá, hogy a kárpátaljai magyarok is megszenvedik a háborút, mivel őket is besorozzák a hadseregbe.
Kitért arra is, Magyarország – mint szomszédos ország – nagyon komolyan szembesül a háború hatásaival, „látjuk az ukrajnai emberek szenvedését, beleértve az ott élő magyarokat is, ezért azt szeretnénk, hogy ez a szenvedés véget érjen”. Ezt követően a kormány szokásossá vált álláspontját ismételte meg, miszerint: „Ahhoz, hogy ez a szenvedés véget érjen, az egyetlen út a háború befejezése. Tehát tűzszünet, béketárgyalások, fenntartható béke.”