Kiengedték a kórházból Ferenc pápát
A The New York Times beszámolója szerint Ferenc pápa pénteken 8 óra 45 perc körül hagyta el a Policlinico A. Gemelli kórházat, kilenc nappal azután, hogy a sebészek hasi műtétet hajtottak végre rajta.
Ahogyan az Indexen megírtuk, a műtét három órán keresztül zajlott, és egy rendkívül fájdalmas bélelzáródást – egy korábbi műtét váratlan mellékhatását – hozták helyre vele.
Ferenc pápa a jövő héten még kórházban marad
A szentatya kihagyja a vasárnapi áldást.
Ferenc pápa pénteken mosolyogva, kerekesszékben hagyta el a kórházat rajongókkal és újságírókkal körbevéve. Mielőtt beült volna a rá váró autóba, kezet fogott az őt operáló sebésszel, és integetett a tömegnek.
Pope Francis released from hospital, 9 days after surgery pic.twitter.com/yygWLgeiGk
— BNO News (@BNONews) June 16, 2023
A RAI egyik riportere elmondta, hogy megkérdezte a szentatyát állapotáról, mire ő azt válaszolta neki:
Még élek.
Az orvosok figyelmeztették Ferenc pápát, hogy a következő hetekben kerülnie kell a megerőltetést, hogy sebei megfelelően gyógyuljanak. Az egyházfő a tervek szerint augusztus 2. és 6. között Portugáliába, majd augusztus 31. és szeptember 4. között Mongóliába látogat.
Ferenc pápa áprilisban Magyarországra látogatott, ahol három napot töltött.
Képekben Ferenc pápa három napja Budapesten
Így gördült a pápamobil a magyar főváros utcáin.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani
Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.
március 1., 17:02
- Külföld
Elon Musk elszabault az X-en, véres mémmel szállt bele Volodimir Zelenszkijbe
március 2., 05:56
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota
A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.
március 1., 21:26
- Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát
Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.
március 1., 19:41
- Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek
Szerinte muszáj következetesnek lenni.
március 1., 20:53
- Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet
Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.
március 1., 18:00
- Külföld
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv
Lehet, hogy az Egyesült Államok értetlenkedése ver éket Washington és közel-keleti szövetségesei közé?
tegnap, 21:23
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
március 1., 07:51
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Külföld
The New York Times: Donald Trump leállíthat minden támogatást Ukrajna számára a botrányosra sikerült találkozó után
Egy fehér házi tisztviselő nyilatkozott a sajtónak.
március 1., 16:48
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának
Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?
március 1., 16:30
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
tegnap, 08:30
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről
Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.
március 1., 11:45
- Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen
Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.
március 1., 12:38
- Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író
Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.
március 1., 15:56
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.
tegnap, 21:25
- Külföld
Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával
Rendkívül sok katonára volna szükség a béke fenntartásához.
március 1., 15:55
- Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa
Az egyházfő állapota továbbra is instabil.
március 1., 14:21
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
tegnap, 10:20
- Mindeközben
Aurelio szerint ha nem megy börtönbe, „a következő állomás a temető lett volna”
tegnap, 09:18
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél
A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.
március 1., 14:47
- Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben
Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.
március 1., 20:24