Videón, ahogy a bostoni reptér egyik járata nekimegy a másiknak

2023.06.17. 08:31
A United Airlines repülőgépe épp várakozóhelyére gurult, mikor összeütközött, majd lecsípett egy darabot a Delta egyik gépének farokrészéből.

A United Airlines egyik járatának szárnya péntek este a bostoni repülőtéren lecsípte a Delta egyik gépének farokrészét – derül ki az amerikai szövetségi repülésügyi hatóságok CNN-nek adott nyilatkozatából

Az incidens 19:20 körül történt a bostoni Logan nemzetközi repülőtéren, amikor a United gépe a repülőtér egyik várakozóhelyére gurult, és nekiment a Delta járatának – közölte a Szövetségi Repülésügyi Hivatal. Sérültekről nem érkezett jelentés.

Alex Wilson, aki elmondása szerint a felszállásra várakozó járat fedélzetén volt, elmondta, hogy néhány másodpercig érezte, ahogy a gép ide-oda himbálózik.

Nem volt azonnal világos, hogy mi okozta ezt, bár úgy éreztem, mintha egy rövid földrengés lett volna

– nyilatkozta a CNN-nek.

Nem sokkal később a pilóta a repülőgépen található telefonon tájékoztatta az utasokat, hogy egy másik repülőgép csapódott a hátsó farukba.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

16 perce

  • Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.

március 18., 17:37

  • Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.

március 18., 16:16

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

4 órája

  • Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.

március 18., 14:58

  • Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.

március 18., 13:44

  • Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.

március 18., 20:28

  • Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.

március 18., 11:52

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

5 órája

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

2 órája

  • Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.

4 órája

  • Címlapon
Ferenc pápa orvosa: Felmerült bennünk, hogy hagyjuk őt elmenni

Ferenc pápa orvosa: Felmerült bennünk, hogy hagyjuk őt elmenni

Sergio Alfieri szerint több kritikus pillanat is volt a kezelés alatt.

28 perce

  • Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.

március 18., 11:48

  • Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.

március 18., 21:41

  • Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.

március 18., 20:34

  • Külföld
Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Ilyen nagy számban repülőgépeket ritkán észlelnek egyszerre.

március 18., 07:38

  • Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.

március 18., 10:05

  • Külföld
Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

John Hemingway 105 éves volt.

március 18., 08:22

  • Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.

március 18., 07:00

  • Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.

március 18., 06:56

  • Címlapon
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.

35 perce

  • Címlapon
Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba

Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba

Nem tetszett neki a focista kommentárja.

5 órája

  • Címlapon
Titkos küldetést teljesített a SpaceX kémműholdja, amely a látványost kék fényspirált okozta az égen

Titkos küldetést teljesített a SpaceX kémműholdja, amely a látványost kék fényspirált okozta az égen

Az Egyesült Államok egy lépéssel mások előtt szeretne járni a világűrben.

21 perce

  • Külföld
Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

A tiltakozók blokád alá vették az épületet.

március 18., 08:00