Kiszivárgott a dokumentum: Ezzel a szerződéssel védte be magát a Titan üzemeltetője
További Külföld cikkek
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
Mint ismert, halottá nyilvánították a Titanic közelében eltűnt Titan turista-tengeralattjáró utasait, miután a búvárhajót üzemeltető OceanGate csütörtökön közleményt adott ki róla. A TMZ amerikai lap birtokába jutott hosszú dokumentum szerint a Titan utasaival egy lemondónyilatkozatot írattak alá, amelyben a cég világossá teszi, még ha a hajó tervezésében vagy üzemeltetésében gondatlanságot is követ el, az utasok nem élhetnek jogorvoslattal.
A kísérleti merülőhajót egyetlen szabályozótestület sem hagyta jóvá vagy látta el tanúsítvánnyal, és olyan anyagokból készülhet, amelyeket eddig nem használnak széles körben az emberek által használt tengeralattjárókhoz
– áll a dokumentumban.
A portál szerint ezt a dokumentumot egy tavaly nyári túra előtt íratták alá a résztvevőkkel. Ebben többször is megemlítik a súlyos sérülés illetve a halál kockázatát, továbbá közlik az utasokkal, hogy vállalják a kockázatot anélkül, hogy a céggel szemben bármilyen jogorvoslattal élhetnének.
„Az óceán felszíne alá merülve ez a hajó rendkívüli nyomásnak lesz kitéve, és a hajó bármilyen meghibásodást szenved, amíg én a fedélzeten tartózkodom, az súlyos sérülésekkel vagy halállal járhat.”
A dokumentum egy másik pontja szerint az utasok, ha úgy döntenek, hogy „segítenek a búvárhajó szervizeltetésében vagy üzemeltetésében, nagynyomású gázokkal, tiszta oxigénnel, nagyfeszültségű elektromos rendszerekkel veszélyeknek lesz kitéve, amely ugyancsak sérüléshez vagy halálhoz vezethet".
A dokumentum legfontosabb része azonban kimondja,
megértettem a műveletben végzett tevékenységekben rejlő kockázatokat, és ezennel teljes felelősséget vállalok az anyagi károk, sérülések, rokkantság és halálesetek minden kockázatáért.
Már vasárnap felrobbanhatott
Mint ismert, vasárnap tűnt el a Titan névre keresztelt búvárhajó, amely egy pilótával és négy utassal a fedélzetén az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsaihoz tartott, de hirtelen elvesztette a kapcsolatot az ellátóhajóval. A mentőcsapatok egy Connecticut állam nagyságú területen – amely körülbelül feleakkora, mint Belgium – kutattak a búvárhajó után.
Az elmúlt napokban dörömbölő hangokat fogtak be a tengeralattjáróról, így a mentőalakulatok arra következtetnek, hogy még életben van a bajba jutott csapat, ám az OceanGate vállalat csütörtök késő este közölte, hogy meghaltak az utasok.
A tengeralattjáró keresését azonban így is folytatják a hatóságok, amelyek magyar idő szerint csütörtök délutánra eredményt is értek el, hiszen a Victor 6000 nevű merülőhajó is megérkezett a helyszínre. Hiába azonban a mentőcsapatok áldozatos munkája és a legkülönlegesebb eszközök bevetése, rendkívül kicsi volt az esély a kabinban tartózkodók túlélésére.
Az Indexnek a Hableány mentésében is részt vevő, vízi mentésre specializálódott Barracuda Katasztrófaelhárító és Speciális Mentő Országos Egyesület elnöke, Szűcs Gábor vázolta fel a lehetséges történteket és kimeneteleket.
A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint három lehetséges magyarázat lehet arra, hogy mi történt a járművel és az utasokkal.
Az első lehetséges magyarázat az lehet, hogy a tengeralattjáró – ami csúnyán hangozhat – inkább tákolmány, már a merülést sem bírta ki, és már közben összeroppant, az utasok pedig meghaltak. A másik lehetséges verzió az, hogy meghibásodott és visszatért a víz felszínére, ahol továbbra is lebeg, hiszen belülről nem lehet kinyitni. Az eltűnés harmadik lehetséges oka az lehet, hogy a tákolmány egy kötélben, halászhálóban vagy a Titanic roncsában elakadt, és nem tud visszatérni a felszínre. Ezt erősíthetik meg a dübörgésről szóló hírek is, ám mivel nehéz beazonosítani, hogy ezek honnan jöttek, bárhonnan, máshonnan is származhatnak ezek
– mondta.
Egy korábbi cikkünkben továbbá arról is írtunk, hogy már vasárnap, néhány órával azután, hogy víz alá merült a Titan, hangokat hallottak a tengeralattjáró környékéről, ám ezeket csak napokkal később hozták nyilvánosságra. Mostanra világossá vált az is, hogy a napokkal ezelőtt hallott dörömbölő hangok nem a hajó fedélzetén lévőktől származtak. Vélhetően a hajó már azelőtt felrobbant, hogy a keresőcsapatok elindultak volna a felkutatására.
(Borítókép: Az OceanGate Expeditions által 2023. június 20-án közreadott, dátummegjelölés nélküli kép a Titan elnevezésű merülőhajójukról. Fotó: MTI / AP / OceanGate)