Szijjártó Péter: Október végétől közvetlen járatot indít a Wizz Air Kairóba

2023.06.25. 13:16
Hosszú tárgyalások után végül beértek a diplomáciai erőfeszítések, október végétől heti három alkalommal indít repülőjáratot a Wizz Air Budapestről Kairóba – közölte közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.

A tárcavezető azt írta, a valamennyi magyar számára kiemelten fontos légitársaság mindeddig nem tudott járatot indítani az egyiptomi fővárosba, ugyanis a Kairói Nemzetközi Repülőtér szabályzata lényegében kizárta a fapados üzemeltetőket a reptérről.

Hangsúlyozta, 2022 óta minden tárgyaláson napirenden tartották a kérdést, arra kérve az egyiptomi partnereiket, hogy a Wizz Air kapjon leszállási engedélyt Kairóban.

Az egyiptomi Turizmus és Régészeti Minisztérium végül kiadta a szükséges papírokat, így október 30-tól szabad az útvonal.

Szijjártó Péter megjegyezte, ezzel „újabb turisztikai célpont vált elérhetővé, és újabb gazdasági kapocs létesült a két ország között”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Megérkezett a megbízólevél, Fegyir Sándor Ukrajna magyarországi nagykövete

Megérkezett a megbízólevél, Fegyir Sándor Ukrajna magyarországi nagykövete

Fő célja a két ország közötti jószomszédi viszony előremozdítása.

1 órája

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

3 órája

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

2 órája

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

58 perce

  • Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

További kórházi kezelésre van szüksége.

február 27., 21:24

  • Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait

Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.

február 27., 18:11

  • Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol

A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.

február 27., 17:49

  • Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani

Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani

A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.

február 27., 06:57

  • Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét

A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.

február 27., 06:28

  • Külföld
Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?

Szent-Iványi István diplomata a Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuellel vitázott.

február 27., 07:04

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij

Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.

február 27., 13:00

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni

A miniszterelnök nem kapott meghívót.

február 27., 10:52

  • Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”

2 órája

  • Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával

Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.

február 27., 09:21

  • Külföld
Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba

Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba

Annyian beszélik, mint a magyart.

február 27., 07:29

  • Külföld
Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt

Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt

A leendő koalíciós partnerek csütörtökön mutatják be kormányprogramjukat a parlamentben.

február 27., 11:50

  • Külföld
Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban

Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban

Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.

február 27., 09:25

  • Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.

1 órája

  • Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról

A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.

február 27., 11:38

  • Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját

A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.

február 27., 08:20

  • Külföld
Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét

Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét

A kétszeres Oscar-díjas színész 95 éves volt.

február 27., 09:36

  • Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

Akár a világörökség részét is képezhetné.

2 órája