Megvannak a görög időközi választások eredményei
Bejelentette pártja győzelmét Kiriákosz Micotákisz volt kormányfő a vasárnap Görögországban megtartott, előrehozott parlamenti választásokon. Micotákisz egyebek között erős gazdasági növekedést ígért, amely lehetővé tenné a fizetések emelését és az egészségügyi rendszer reformját.
Az athéni belügyminisztérium vasárnap esti közlése szerint Micotákisz Új Demokrácia (ND) pártja a szavazatok 40,5 százalékát tudhatja magáénak, és ezzel abszolút többséget szerzett a 300 tagú törvényhozásban.
Kiriákosz Micotákisz 2023. június 25-én
Fotó: Louiza Vradi / Reuters
A legnagyobb ellenzéki párt, az Alekszisz Ciprasz korábbi miniszterelnök (2015–2019) által vezetett Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) a szavazatok 17,8 százalékát kapta.
A választói részvétel közel 52 százalék volt.
A legutóbbi, májusban tartott voksoláson ugyan szintén győzelmet aratott Kiriákosz Micotákisz pártja, de akkor abszolút többség hiányában egyedül nem tudott kormányt alakítani.