Putyin állítja: végig kézben tartotta az oroszországi eseményeket

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői beszédében úgy nyilatkozott: a vérontás elkerülése érdekében nem verte le azonnal a szombati meghiúsult lázadást. Az orosz elnök hétfő este találkozott az orosz biztonsági szolgálatok vezetőivel, hogy tárgyaljanak a történtekről. Az ülésről készült felvételek alapján nagyon komor volt a hangulat az orosz vezetők közt.

Szombat után ismét beszédet mondott Vlagyimir Putyin hétfőn. Az orosz elnök a hétvégén azt mondta, „országa egységét semmi sem fenyegetheti. Mindenféle széthúzással és árulással szemben fellépünk, teljes erőnkkel lesújtunk a lázadókra” – tette hozzá.

Putyin a hétfői beszédében egyrészt arról beszélt, hogy felelősségre fogják vonni a lázadás szervezőit, és hazaárulónak nevezte őket. Erről már ebben a cikkünkben írtunk.

Érdekesség azonban, hogy a Reuters szerint az orosz elnök hétfőn azt is állította: végig irányította azt, ami Oroszországban történt.

Az események kezdettől fogva az én közvetlen utasításomra történtek, hogy elkerüljük a vérontást

– mondta, majd hozzátette: „Időre volt szükségünk, többek között azért, hogy a hibázóknak esélyt adjunk arra, hogy észhez térjenek, és hogy felismerjék, tettüket a társadalom határozottan elutasítja, és hogy a kaland, amelyben részt vettek, tragikus és pusztító következményekkel járt Oroszországra és államunkra nézve.”

Putyin közölte azt is, betartja szombaton tett ígéretét, miszerint a Wagner-erők Belaruszba települhetnek át, és ha akarnak, szerződést köthetnek az orosz védelmi minisztériummal, vagy visszatérhetnek családjukhoz. Az orosz elnök Prigozsin hollétéről nem tett említést, valamint arról sem, hogy milyen szerepet szán neki a Kreml.

Komor arcok az ülésen, civil ruhában a védelmi miniszter

Putyin hétfő este találkozott az orosz biztonsági szolgálatok vezetőivel, hogy tárgyaljanak a történtekről. A résztvevők között volt Szergej Sojgu védelmi miniszter is, akinek kirúgását követelte korábban Prigozsin. 

Figyelemre méltó tény, hogy

a védelmi miniszter most civil ruhában jelent meg az ülésen, holott a háború kezdete óta szinte minden alkalommal katonai egyenruhában jelent meg a nyilvánosság előtt. 

A találkozón részt vett rajta kívül Igor Krasznov főügyész, Anton Vaino, a Kreml kabinetfőnöke, Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter, Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Viktor Zolotov, a Roszgvargyija vezetője és Dmitrij Kocsnyev, a Szövetségi Védelmi Szolgálat (FSO) vezetője. A résztvevők többségének (különösen Sojgunak) nagyon komor volt az ábrázata az ülésen, amint az alább is látható. 

A tárgyalásról készült felvételek alapján elindultak a találgatások a közösségi médiában, vajon miért vágtak olyan „komoly fejet” a résztvevők. A Kreml egyelőre nem közölt további részleteket a találkozóról. Korábban viszont írtunk arról, hogy a védelmi minisztert könnyen leválthatják, és az orosz sajtóban már azt is tudni vélik, hogy ki lehet az utódja.

Prigozsin is üzent a lázadás után 

A Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin korábban egy 11 perces hangüzenetben beszélt a történtekről.

Közölte: „A menet célja az volt, hogy elkerüljük a Wagner megsemmisítését, és felelősségre vonjuk azokat a hivatalnokokat, akik szakszerűtlen cselekedeteikkel rengeteg hibát követtek el a különleges műveletben” – mondta Prigozsin, hozzátéve, sajnálja, hogy csapást mértek az orosz légierőre, és a Wagner-konvoj azért fordult vissza, mert el akarták kerülni a vérontást, nem akartak orosz katonákat ölni.

Azért vonultunk fel, hogy demonstráljuk a tiltakozásunkat, nem pedig azért, hogy megbuktassuk a kormányt

– tette hozzá a Wagner-vezér, aki a Wagner 2023. július 1-jei bezárásáról és a védelmi minisztériumba való beolvasztásáról szóló döntés ellen tiltakozott.

Az ukrajnai háború fejleményeit kedden is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.