Evolúciós csúcs születik a hajózásban, de ez nem egy filléres utazás lesz
A 365 méter hosszú és 250 ezer tonnás súlyú sétahajót június 22-én eresztették először nyílt vízre, tengeri tesztek céljából. A tervek szerint a hajó 2024 januárjában hajózik ki a karibi vizekre, 5610 utassal és 2350 fős személyzettel a fedélzetén.
A hajó legfőbb különlegessége, hogy
rajta helyezkedik majd el a világ legnagyobb tengeri vízi parkja.
A Category 6 névre keresztelt élménypark hat csúszdával, hét medencével és kilenc pezsgőfürdőjével kényezteti majd a kikapcsolódni vágyókat – írja a CNN.
A hajó Európa egyik vezető hajóépítő vállalatánál, a Meyer Turku hajógyárban, a finnországi Turkuban készül.
A Royal Caribbean International elnöke és vezérigazgatója, Michael Bayley az év elején egy helyszíni sajtóértekezleten elmondta, hogy a hajó a tervek szerint október 26-án csatlakozik a Royal Caribbean flottájához, még a 2024-es debütálás előtt.
A világ legnagyobb sétahajója címének jelenlegi birtokosa a Royal Caribbean flotta egy másik hajója, a 362 méter hosszú Wonder of the Seas, amely tavaly tette meg első útját.
A hajózás evolúciós csúcsa
A Royal Caribbean International szerint az Icon of the Seas a hajózás evolúciós csúcsa lesz, a legújabb technológiák segítségével felszerelve.
A hajó 20 fedélzete – amikor elkészül – több mint 40-féle gasztronómiai és szórakozási lehetőséget nyújt a vendégeknek, amelyek közül a legtöbb benne lesz a hajóút árában. Az utasok 28 különböző kategóriájú szálláshely közül választhatnak majd.
Az Icon of the Seas a Royal Caribbean International első olyan hajója, amely cseppfolyósított földgázzal (LNG) és üzemanyagcellás technológiával üzemel.
Az árak tükrözik azt a luxust, amit kínálnak, egy hétnapos karibi körút például – amennyiben lakosztályt választunk – 1,2 millió forinttól kezdődik (aktuális árfolyamon). A legdrágábbnak a december végi utazások számítanak, amikor akár 2 millió forintot is elkérhetnek egy ilyen útért. Egy kelet-karibi út azonban – hasonló igények megjelölésével – 3,5 millió forintot is kóstálhat.