Lehet-e a koreaihoz hasonló béke Ukrajnában?

A Koreai-félsziget ma is nagy geopolitikai feszültségek színtere. Észak-Koreát egy diktátor kormányozza, aki brutálisan elnyomja polgárait, és rendszeresen nukleáris fegyverekkel fenyegeti szomszédjait. A koreai háború mészárlása azonban mára távoli emlék, és a fegyverszünet által teremtett béke lehetővé tette Dél-Korea számára, hogy robusztus gazdaságot, és végül stabil liberális demokráciát alakítson ki.

A koreai háborút de facto lezáró, 1953. július 27-én megkötött panmindzsoni fegyverszünet minden hibája ellenére sikeres volt. Összesen 36 574 amerikai halt meg a háborúban és 103 284 sebesült meg. Kína becslések szerint egymillió embert veszített, és négymillió koreai halt meg, ami a félsziget lakosságának tíz százaléka.

A fegyverszünet véget vetett a vérontásnak, demilitarizált övezetet és mechanizmusokat hozott létre a megállapodás felügyeletére és a jogsértések közvetítésére. A koreai háború azonban hivatalosan nem zárult le. A főbb politikai kérdéseket nem sikerült rendezni, összecsapások, rajtaütések, tüzérségi lövedékek és alkalmankénti csaták törtek ki. Azonban soha nem fajultak újabb háborúig. A fegyverszünet maradt, és a mai napig érvényben van.

Sok a párhuzam Korea és Ukrajna között

Az Ukrajnában jelenleg is tartó pusztító háború nem csak úgy-ahogy hasonlít a koreai háborúra. És ha valaki azon töpreng, hogyan érhet véget, a koreai fegyverszünet tartóssága alapos tanulmányozást érdemel. A párhuzamok egyértelműek – írja a Foreign Affairs nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó diplomáciai szaklap.

Ukrajnában, akárcsak Koreában hét évtizeddel ezelőtt, a statikus csatatér és a megoldhatatlan politikai nézeteltérések tűzszünetet követelnek, amely megállítaná az erőszakot, miközben elhalasztja a kényes politikai kérdéseket. A koreai fegyverszünet lehetővé tette Dél-Korea számára, hogy az amerikai biztonsági garanciák és védelem alatt virágozzon.

Egy hasonló fegyverszünet lehetővé tenné, hogy Ukrajna – vagy akár csak az ország 80 százaléka – hasonló módon virágozzon, az győzelmet jelentene a háborúban

– érvel Stephen Kotkin, az amerikai Princeton Egyetem professzora.

A koreai fegyverszünetet előmozdító tárgyalások hosszúak és nehézkesek voltak, és heves harcok mellett zajlottak, míg a háború költségei elég világosak lettek volna ahhoz, hogy bármelyik felet kompromisszumra bírják. Valószínűleg ma is ez lenne a helyzet. A koreai tapasztalatok azt is sugallják, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök makacssága különösen akadályozó tényező lehet. Ráadásul az Egyesült Államok belpolitikája, valamint a Washington és Kijev érdekei közötti szakadék megbuktathatja a tűzszünetet.

és a konszenzusos válasz általában az, hogy „még nem”.

A koreai háború példája azt mutatja, hogy katonai patthelyzetben nagyon hosszú időbe telhet, amíg mindkét fél egyértelműen belátja, hogy a harc folytatásának költségei meghaladják annak előnyeit.

Ha az Egyesült Államok, a NATO és Ukrajna más támogatói úgy döntenek, hogy a tűzszünet érdekében tesznek lépéseket, a koreai háború lezárása három tanulsággal szolgál.

• Először is, késznek kell lenniük arra, hogy egyszerre harcoljanak és tárgyaljanak, csatatéri nyomást alkalmazva a követelések érvényre juttatására a tárgyalóasztalnál.
• Másodszor, minden tárgyalásba be kell vonniuk az ENSZ-et, mivel a semleges választottbírók előnyt jelentenek.
• Végül pedig feltételekhez kell kötniük az Ukrajnának nyújtott jövőbeli támogatást, amit Kijev engedményekre való hajlandóságától kell függővé tenni.

Mi kell ahhoz, hogy megkezdődjenek a tárgyalások?

Miközben Washington és partnerei mérlegelik az ukrajnai háború befejezését célzó tárgyalások lehetőségeit, szem előtt kell tartaniuk azt a súlyos áldozatot, amelyet a fegyverszünet megkötésének késedelme okozott Dél-Koreában. A tárgyalások megkezdésekor a területi status quót lényegében ratifikáló eredmény nukleáris eszkalációval és két évig tartó heves harcokkal fenyegetett, amelyek több mint 150 ezer áldozatot jelentettek az Egyesült Államoknak, szövetségeseinek és Dél-Koreának, és több mint 250 ezer halottat a kínaiak és az észak-koreaiak részéről.

A késedelemhez hozzájáruló legfontosabb tényező talán az volt, hogy a kommunistáknak egyszerűen túl sok idő kellett ahhoz, hogy felmérjék a háború valódi költségeit, és felismerjék, hogy nem bírják a versenyt az Egyesült Államokkal. Míg a Jalu folyó közelében 1950 novemberében bekövetkezett összeomlás meggyőzte Trumant és más nyugati vezetőket, hogy folytassák a tárgyalásokat, Mao és Sztálin azt a következtetést vonták le, hogy megnyerhetik a háborút.

A Jalu-menti nyugati összeomlás ugyanakkor felbátorította, és úgy döntött, hogy Kína katonai ereje lehetővé teszi számára, hogy kiűzze az Egyesült Államokat a Koreai-félszigetről, és megszüntesse az Egyesült Államok Tajvannak nyújtott támogatását, valamint biztosítsa Kína belépését az ENSZ-be.

Mindez hat hónap vérszivattyúba került, amelynek során nagyjából 150 ezren haltak meg, sebesültek meg vagy estek fogságba a kommunista oldalon. Aztán Mao ráébredt, hogy az ilyen ambíciók irreálisak, és fegyverszünetet keresett a háború előtti status quo alapján, amibe 1951. június közepére Sztálin is beleegyezett.

Mao és Sztálin azonban még ekkor is folytatni akarta a katonai akciót, hogy előnyt szerezzen a tárgyalóasztalnál, mielőtt megállapodna a tűzszünetben. Tekintettel Kína hatalmas emberfölényére, úgy számoltak, hogy az Egyesült Államok soha nem tudja legyőzni Kínát a háborúban.

A kommunista oldal megbukott ezen a próbán. Először egy sor kemény amerikai, brit és ausztrál támadás kényszerítette Maót arra, hogy elfogadja a kapcsolati vonalat demarkációs szakaszként 1951 őszén. Miután viszont Mao és Sztálin nem tett eleget a fogolycserékkel kapcsolatos engedményeknek, Clark 1952-ben felerősítette a légi hadjáratot, és csapást mért phenjani célpontokra és vízierőművekre, amelyek Észak-Korea és Mandzsúria nagy részének biztosították az áramellátását.

Mao erre megemelte az adókat, és kölcsönt kért a Szovjetuniótól, amelynek következtében Kína súlyosan eladósodott. Mao augusztusban a Kommunista Párt ülésén arról tájékoztatta a tisztviselőket, hogy a kínai gazdaság összeomlik, ha nem csökkentik az addigi felére a háborús kiadásokat.

Sztálinnak nem állt érdekében, hogy segítsen Maónak kilábalni a válságból. Csupán meg akarta őrizni a szovjet katonai képességeket, fel akarta használni Kínát és Észak-Koreát az Egyesült Államok katonai és gazdasági erejének csökkentésére, és el akarta kerülni az elhamarkodott engedményeket.

Úgy látta, az észak-koreai és kínai áldozatok elviselhetőek voltak. Csak akkor enyhült a szovjet álláspont, amikor Sztálin 1953 márciusában meghalt. Sztálin utódja, Georgij Malenkov és más magas rangú szovjet vezetők (köztük Nyikita Hruscsov) „békés együttélésre” törekedtek az Egyesült Államokkal – folytatva a versenyt, de kisebb feszültséggel és a közvetlen konfliktusok kockázatának csökkentésével. Számukra túl magasnak tűnt a koreai harcok folytatásának költsége.

Bőven akad buktatókból is

Ma, akárcsak a koreai háború idején, egy független államot ért katonai agresszió, ugyanakkor a nagyhatalmak állnak a középpontban, a háttérben pedig az atomfegyverek húzódnak meg. Emellett úgy tűnik, hogy egyik fél sem fog döntő csapást mérni a csatatéren, de nem is érdekelt egy átfogó békemegállapodás megkötésében.

Tekintettel a hasonlóságokra, ugyanazok a buktatók, amelyek késleltették a koreai fegyverszünetet, akadályozhatják az ukrajnai fegyverszünet létrehozására irányuló erőfeszítéseket. Akárcsak Koreában, itt is hosszú küzdelemre lehet szükség ahhoz, hogy a feleket meggyőzzék a tárgyalások megkezdéséről.

Putyin a jelek szerint elkötelezte magát a független, demokratikus Ukrajna felszámolása mellett, és idegenkedik attól, hogy elveszítse a hadereje által 2014 óta elfoglalt ukrán területeket.

Ráadásul az engedmények lehetséges belpolitikai költségei tovább erősíthetik elhatározását, függetlenül a gazdasági és katonai költségektől. Még ha Putyin hagyja is megkezdődni a tárgyalásokat, megtagadhatja a kompromisszumot, és megtorpanó taktikát alkalmazva engedményeket csikarhat ki Ukrajnából, az Egyesült Államokból és a NATO-ból.

Ugyanakkor nincs garancia arra, hogy ha tárgyalások kezdődnek, azok fegyverszünetet is eredményeznek. Oroszország elhatározhatja azt is, hogy lenyomja az Egyesült Államokat és a NATO-t. Washingtonnak pedig szem előtt kell tartania, hogy ukrajnai érdekeltsége kisebb, mint Koreában.

Washington sem teszi lehetővé Ukrajnának, hogy olyan mértékű pusztítást mérjen Oroszországra, mint amilyen mértékben az Egyesült Államok mért csapásokat Észak-Koreára. Csak azért, mert a tárgyalások sikeresek voltak Koreában, nem jelenti azt, hogy a történelem megismétli önmagát.

A tárgyalások viszont alacsony kockázattal és magas potenciális jutalommal járnak. A kudarc ugyanazt az eredményt hozná, mint a semmittevés. A siker azonban megőrizheti Ukrajnát, eloszlathatja a demokráciával kapcsolatos szélesebb körű félelmeket, elrettentheti a további orosz agressziót, valamint mérsékelheti az eszkalációtól való félelmet.

„Az a fajta stabil, tartós béke, amelyet a koreai fegyverszünet teremtett, nem csak Ukrajna és támogatói, hanem az egész világ győzelme lenne” – írja a Foreign Affairs szerzője.

(Borítókép: Index)