Donald Trump elveszítheti mentelmi jogát a rágalmazási perében
Kedden közölte az amerikai igazságügyi minisztérium, hogy Donald Trump felelősségre vonható az őt szexuális zaklatással vádoló újságíróra tett megjegyzéseiért – írja a BBC.
A korábbi republikánus amerikai elnök ügyvédei legutóbb azzal érveltek, hogy mivel ő volt az elnök 2019-ben, amikor a becsmérlő megjegyzéseket tette, visszamenőleg védettséget kell élvezzen. Kedden azonban a kormány ügyvédei azt mondták, hogy a körülmények nem támasztják azt alá, hogy Trump feladatkörében cselekedett.
Ez a döntés lendületet ad E. Jean Carroll rágalmazási perének ügyében.
Májusban Trumpot arra kötelezték, hogy fizessen 5 millió dollárt a magazin egykori rovatvezetőjének, miután felelősségre vonták, hogy 1996-ban szexuálisan zaklatta a nőt egy New York-i áruházban.
A 79 éves Carroll most 10 millió dollárt követel Trumptól, a tárgyalás januárban esedékes. A perben arra hivatkoznak, hogy elnökként 2019-ben, újságírói kérdésekre válaszolva tett megjegyzéseket rá.
Az igazságügyi minisztérium azt nyilatkozta, hogy bár Trump megjegyzései hivatalos csatornákon keresztül hangzottak el, „tisztán személyes incidensre vonatkoztak: egy állítólagos szexuális támadásra, amely évtizedekkel az elnöksége előtt történt”.
Carroll asszony ügyvédje üdvözölte az igazságügyi minisztérium álláspontját.