18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Kivégeztek egy kínai óvodai dolgozót

2023.07.14. 12:12
A kínai média kijelentette pénteken, kivégezték a héten Kínában azt az óvodai gondozónőt, aki mérget tett a felügyeletére bízott gyerekek ételébe, megölve egy gyereket.

Vang Jun 2019-ben, nátrium-nitráttal követte el tettét, miután szóváltásba keveredett egy munkatársával.

A rá bízott 25 gyereket a mérgezett étel elfogyasztása után kórházba vitték, egyikőjük pedig 10 hónap után belehalt a mérgezés miatt kialakult többszörös szervi elégtelenségbe.

Vang korábban ugyanezen a módon a férjét is megpróbálta meggyilkolni, ám nem járt sikerrel. A nőt 2020-ban ítélte halálra a közép-kínai Henan tartomány bírósága, a fellebbezést pedig elutasították.

Jóllehet a pekingi vezetés nem tesz közzé adatokat az ügyben, emberi jogi szervezetek szerint Kínában évente több ezer embert végeznek ki, azaz többet, mint a világ többi részén összesen.

Az ázsiai országban az utóbbi években nőtt az óvodások és iskolások ellen elkövetett támadások száma, melyek zömét késekkel felfegyverkezett, az utólagos vizsgálatok eredményei szerint pszichésen sérült emberek hajtottak végre.