Borboly Csaba a sajtónak elmondta, hogy a helyiek beszámolói szerint a férfi két hete tűnt el, és amikor keresték, csak testrészeket találtak. Ezzel az a problémája Borbolynak, hogy a rendőrség senkit sem értesített, még a közeli vadásztársaságokat sem.
Az a medve már napok óta szabadlábon van, amelyik megölte azt a 37 éves fiatalembert Székelydobóban, Bögöz községben. A fiatalember a helyiek szerint két hete ment el, hogy építse vagy felújítsa a nyaralóját (...), ami ott van, és két hét után nem kaptak semmilyen életjelet tőle, elmentek megkeresni, és széttépve találták. Azt a medvét, amelyik már megölt egy embert, megtámadott egy embert, és megette a testét, minél hamarabb el kell távolítani
– mondta Borboly Csaba egy videóüzenetben, majd hozzátette, felhívja a környezetvédelmi minisztert, és sürgetni fogja Brüsszelben is a nagyvadak kérdésének tárgyalását.
Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője elmondta, hogy emberi maradványokat találtak, amelyeket szakértői vizsgálatra küldtek, és emberölés miatt bűnügyi vizsgálatot indítottak – írja az Új Magyar Szó.