Özönvízszerű esőzések okoztak áradásokat az erdőtüzekkel küzdő Kanadában

2023.07.23. 17:39
Özönvízszerű esőzések okoztak áradásokat Kanada délkeleti részén, miközben az ország kiterjedt térségeiben továbbra is erdőtüzek pusztítanak.

A helyi sajtó a rendőrségre hivatkozva helyi idő szerint szombaton négy eltűntről számolt be, akik közül ketten gyerekek.

Háromhavi csapadékot kaptunk kevesebb mint 24 óra alatt. Az eső gyorsan és erősen jött

– hangsúlyozta Tim Houston, az érintett Új-Skócia kanadai tartomány miniszterelnöke a péntek óta tartó záporokra utalva.

„Változóban a klímánk, ez nyilvánvaló körülöttünk” – tette hozzá. Májusban és júniusban Új-Skóciában is heves erdőtüzek lángoltak.

Úgy tudni, az eltűntként nyilvántartott két gyerek egy autóban ült, amelyet magával ragadott az ár. Három másik utas még ki tudott szabadulni a járműből. A két másik eltűnt esetében egy férfiról és egy fiatalról van szó, az ő autójukat is víztömegek ragadták el.

Helyi sajtójelentések szerint lakóházakban, utakban és hidakban is károk keletkeztek. Egy időre 70 ezer ember maradt áramszolgáltatás nélkül a régióban, és százakat szólítottak fel, hogy menjenek biztonságos helyre.

Szombaton egész Új-Skócia területére vészhelyzetet hirdettek.

Mindemellett az észak-amerikai ország más területein továbbra is erdők lángolnak a rendkívüli hőség és szárazság közepette. A hatóságok szerint eddig több mint 100 ezer négyzetkilométer erdő vált a lángok martalékává.