Bekérette a magyar nagykövetet a román külügy

2023.07.24. 11:26

A magyar nagykövetet bekérették a román külügyminisztériumba – jelentette be Szijjártó Péter az ATV kérdésére egy mai sajtótájékoztatón. A külügyminiszter elmondása szerint a sajtótájékoztató előtt ért véget, Szijjártó Péter megfogalmazása szerint a „minden bizonnyal rendkívül barátságos beszélgetés”. 

Szijjártó elmondása szerint Románia budapesti nagykövete július 13-án járt a külügyminisztériumban, és szóbeli demarsot terjesztett elő a területi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárnak, „felolvasott egy, a saját bukaresti külügyminisztériumától kapott utasítást, és ebben részletezték, mit várnak a magyar miniszterelnöktől, hogy miről és hogyan ne beszéljen” Tusnádfürdőn. Orbán Viktor ezeket az elvárásokat pontosan idézte beszéde elején.

Orbán Viktor beszéde elején elmondta, idén kapott segédanyagot a beszédhez, a román külügy a segítségére sietett, megírták neki, hogy miről nem szabad beszélni. Többek között azt tanácsolták Orbán Viktornak, hogy ne beszéljen nem létező romániai közigazgatási egységekről, mire megjegyezte:

mi soha nem állítottuk, hogy Erdély és Székelyföld román területi egységek lennének.

A javaslatban szerepelt az is, hogy a magyar miniszterelnök ne tüntesse fel rossz színben a nyugati értékeket. Idesorolta a migrációt, az LMBTQ-t és a háborút, „ezeket nem kell rossz színben feltüntetni, maguktól is rossz színben tűnnek fel”. Orbán Viktor leszögezte, ha a román elnök előadást tart Magyarországon, nem fogják megszabni, miről és mit mondhat, sőt Románia schengeni tagságát is támogatják, ez a 2024-es magyar uniós elnökség kiemelt célja.

Szijjártó Péter reagált

„Nem okozott túl nagy meglepetést, hogy a bukaresti nagykövetünket ma reggelre a román külügyminisztériumba kérették” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.

Mint azt a tárcavezető ismertette, „a találkozó hangnemét és hangulatát nyugodtnak és udvariasnak lehet minősíteni. A román helyettes államtitkár által közöltek gyakorlatilag a korábbi demarsban megfogalmazott pontokat ismételték meg, ezúttal már a beszéd utánra aktualizálva”.

Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a két ország közötti együttműködés a kölcsönös tiszteleten alapuljon, hiszen az mindkét országnak és mindkét nemzetnek csak a javára válik. Mi a magunk részéről továbbra is erre fogunk törekedni, mindig őszintén, a tisztelet nyelvén fogunk beszélni terveinkről, céljainkról és a fennálló helyzet értékeléséről

– tette hozzá a külügyminiszter. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Világháborús bomba miatt megbénultak a Párizs és London közti vonatjáratok

Világháborús bomba miatt megbénultak a Párizs és London közti vonatjáratok

A francia közlekedési miniszter szerint délután is csak korlátozottan indulhat újra a forgalom.

22 perce

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.

február 28., 17:48

  • Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.

február 28., 21:36

  • Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.

február 28., 11:29

  • Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz

A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz

Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!

2 órája

  • Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

A cukorbetegséget is gyógyíthatja.

február 28., 11:45

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.

február 28., 18:52

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét

Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét

De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?

7 perce

  • Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.

3 órája

  • Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.

2 órája

  • Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.

február 28., 10:34

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna

A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna

Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.

18 perce

  • Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Hat halálos áldozata van a robbantásnak.

február 28., 13:05

  • Címlapon
Annyira nehéz az otthonhoz jutás, hogy enélkül szinte lehetetlen

Annyira nehéz az otthonhoz jutás, hogy enélkül szinte lehetetlen

Tudatos tervezést igényel a saját otthonhoz jutás.

2 órája

  • Külföld
Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában

Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában

Legalább 41 embert keresnek még a mentőcsapatok.

február 28., 11:38

  • Címlapon
Nagy Márton: A csokot jogszerűen vettem fel

Nagy Márton: A csokot jogszerűen vettem fel

Egy tűzeset miatt kényszerült erre, és időközben már visszafizette.

1 órája

  • Külföld
Tévedésből ettek kábítószeres gumicukrot, kórházba került három spanyol rendőr

Tévedésből ettek kábítószeres gumicukrot, kórházba került három spanyol rendőr

A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.

február 28., 10:41