A nyílt utcán szülte meg gyermekét egy huszonéves anya
„Milyen világban élünk? Hogyan fordulhat ez elő?” – Az esetről készült videót egy helyi férfi tette közzé a közösségi médiában. A Új Magyar Szó beszámolója szerint a felvételen az látható, hogy egy nő az urziceni kórház előtt, a járdán fekve ad életet újszülött gyermekének.
A hétfő reggel hat óra körül történt rendkívüli esetet a mentősök erősítették meg, akik segítettek a 24 éves, immáron háromgyerekes asszonynak a szülésben. Az anya és kislánya is jól vannak.
A beszámolót adó mentős bírálta az urziceni városi kórházat, amiért meglátása szerint nem voltak eléggé készségesek. A terhes nő a szülés előtt 15 perccel érkezett meg a kórházhoz, de az intézmény nem fogadta a vajúdó nőt, mondván, inkább hívják a mentőt.
A mentőszolgálat orvosigazgatója, Tigeliu Păun a Libertateának azt mondta, hogy a mentősök négy perc alatt a helyszínre érkeztek, és akkor már beindult a szülés a várandós asszonynál.
A Libertatea kérdésére az urziceni kórház menedzsere azt mondta, valójában fogadták az állapotos nőt, de mivel a városi kórháznak nincsen nőgyógyászati ügyelete, ezért úgy látták jónak, ha hívják a mentőket, hogy a nőt a 60 kilométerre lévő sloboziai kórházba szállítsák, ahol a lehető legszakszerűbb ellátást kapja.
A főorvos azt állítja, hogy az asszisztens sebészt készült hívni a terhes nőhöz, de az kiment az épületből, közben pedig megérkezett a mentő.
Nem tudom, hogy miért nem tették be a mentőautóba
– mondta a főorvos. Az ügyben a kórház belső vizsgálatot indított, és a térfigyelő kamerák felvételeit is megvizsgálják.
Emellett az egészségügyi miniszter is vizsgálatot rendelt el, a Lalomița megyei rendőrség pedig bűnvádi eljárást indított az egészségügyi alkalmazottak ellen, hogy kiderítsék, történt-e kötelezettségszegés.