Esznek-e fagyit a katonák a fronton?

Traski Viktor kárpátaljai magyar matematikus, docens, dékánhelyettes, az MTA külső tagja az ukrán 128-as hegyi rohamdandárban tölti önkéntes szolgálatát. A férfi a közelmúltban szabadságot kért a hadseregtől hivatalos ügyeinek – többek között az MTA Arany János Fiatal Kutatói Díjának átvételének – elintézéséhez. Bodnár Ágnes kihasználta az alkalmat, és interjút készített a néhány napot Budapesten, a családjával töltő férfival.

A Viktorral való beszélgetésen a Kárpátaljai Sárkányellátó jótékonysági szervezet alapítói és a férfi felesége, Natália is részt vett.

A napi három étkezés veszélyei

„Ahhoz hogy egy szakács el tudjon minket látni, külön autónak kell velünk jönnie, mivel borzalmasan sok cucca van” – mondta hallgatóságának az önkéntes, aki azt is elárulta, hogy a levesek hiányoznak neki legjobban a fronton. Mikor hazajön látogatóba a családjához, mindig azt kér a feleségétől.

A szakács azonban csak akkor tudja ellátni a katonákat, ha előre lehet tudni, hogy hosszabb ideig állomásoznak az adott helyen, és van elég idő és hely ahhoz, hogy be tudjon rendezkedni. Ilyenkor az önkéntesek napi háromszor kapnak ételt – ugyanakkor a bőségnek is megvannak a maga veszélyei.

Emiatt kezd a zsír ránk rakódni. Ezzel vigyázni kell, mert ha gyorsan kell mozogni, a túlsúly akadályoz

– magyarázta Traski Viktor.

Mikor nincs szakács, akkor a katonák napi egyszer kapnak meleg ételt, azonkívül előre csomagolt ételekkel kell beérniük. Mint kiderült, ezek között is nagy különbségek lehetnek.

Az ukrán sokkal jobb, mint a külföldi. „Ettünk már olaszt, britet, kanadait, amerikait és kétfajta ukránt”. Utóbbiból az újabb változat „borzasztó, azt nem lehet megenni”. A korábbi ukrán elemózsia ugyanakkor „nagyon finom volt”; volt benne minden, „még méz meg lekváros dolgok is” – idézte fel a kellemes emlékeket Viktor.

Cigi és vécépapír

Mi a helyzet akkor, ha az egyik katona épp a lövészárokban van, és hirtelen nagyon szüksége lenne valamire – például vécépapírra? Bodnár Ágnes is kíváncsi volt a válaszra, így megkérdezte, van-e lehetőség beszerezni a szükséges dolgokat.

„Ilyen, hogy én most kiugrok, és elmentem, ilyen nincs. De mindig megy valaki, mert egyik nap az egyik utazik, aztán a másik, és akkor egy lista szerint elhozza, ami kell” – hangzott a válasz a magyar önkéntestől. A postára érkező csomagokkal is hasonló a helyzet; azokat is mindig egyvalaki hozza el a többieknek.

Viktor azt is elmondta, hogy nemdohányzóként szerencséje van, mivel a többieknek

Boltok egyébként – Viktor elmondása szerint – a front mögött körülbelül 20 kilométerre már szoktak lenni, persze esetenként horribilis árakkal. A tejet és tejtermékeket azonban csak innen lehet beszerezni, mivel az nem szokott lenni az ellátmányban – mondta.

A magyar önkéntes beszámolójából az is kiderült, hogy a fizetéshez bankkártyát használnak, készpénzt ugyanis nem használnak. „Ha vásárolunk, utalunk, kártyáról kártyára átdobjuk a pénzt.”

„Megoldjuk nedves papírzsepikkel”

Ami a tisztálkodást és a ruhák mosását illeti, ezeket a zuhanyzóval, mosógéppel és egyebekkel felszerelt teherautókban és konténerekben komfortosan intézhetik a katonák. Azonban viszonylag ritkán engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy elzarándokoljanak egy ilyen, sok esetben a frontvonaltól 25-30 kilométerre lévő alkalmatossághoz.

„Nem kifizetődő, és nagyon veszélyes is. A legjobb, ha nem nagyon mozogsz, mert az utakat átlövik” – árulta el Viktor.

A katonák nyáron turistazuhanyzókkal vagy – ha egy faluban vannak épp – a lakóktól kapott bödönökkel oldják meg a tisztálkodást, ami viszonylag egyszerű. Télen van a nagyobb gond – ilyenkor kénytelenek megtenni a hosszas kilométereket a konténerekig.

De csak hetente egyszer, a hét többi napján meg megoldjuk nedves papírzsepikkel

– tette hozzá az egykori dékánhelyettes.

Azzal gyógyított, ami a kezébe akadt

Ha fáj a foga az embernek, akkor elmegy a fogorvoshoz. De mi történik, ha a fog éppen akkor kezd el fájni, amikor az ember a lövészárokban ül? És mi a helyzet a többi alaporvosi ellátással? Viktor ezekről is beszélt.

„Az ilyen panasszal a parancsnoknál jelentkezel. Akkor jön a csapatbéli orvos vagy valamelyik felcser, és megnézi, mi a probléma. Ha tudják, kezelik, ha nem, akkor egy transzporttal elvisznek valamelyik közeli kórházba.”

Egy időben volt egy orvosunk, aki azzal gyógyított, ami a kezébe került, úgyhogy inkább senki nem volt beteg

– mondta nevetve az önkéntes, majd megnyugtatásképp hozzátette, hogy azóta már sokkal jobb orvosuk van.

De mi van a fagyival?

Ezt követően előkerült egy olyan fontos kérdés, ami bizonyára sokakban megfogalmazódott már.

Viktor válasza pedig a legzordabb szívekben is felébresztené az empátiát. Mint kiderült, az első fagyit augusztus végén ette tavaly a magyar önkéntes. A másodikat – és egyben az utolsót is az évben – november végén. „A fagyival valóban gondok vannak” – összegezte a katona.

Az eredeti interjú a Medium oldalán érhető el.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan figyeli, szerdai élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.