Orosz támadás indult egy járásban, Ukrajna kötelező evakuációba kezdett

2023.08.09. 20:14

A harkivi régióból Ukrajna tavaly ősszel szinte teljesenkiszorította az oroszokat, most azonban úgy fest, az orosz hadsereg ismét megpróbál visszatérni. Erről beszélt szerdán Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka is, aki szerint Kupjanszk városa lehet azorosz erők fő támadási iránya, amelyet ugyancsak 2022 őszén foglaltak vissza az ukránok.

Ukrajna már az utóbbi napokban is elkezdett készülni egy esetleges támadásra ebben a térségben. Szirkszij is azt mondta, hogy ő maga is a helyszínen járt kedden, és beszéltek arról, milyen lépéseket tehetnek, ha megindul egy orosz támadás. A támadási szándékot előrejelezte például az is, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a térségben végrehajtottorosz tüzérségi csapások.

Rakétatámadás Harkivban 2022. március 2-án
Rakétatámadás Harkivban 2022. március 2-án
Fotó: State Emergency Service of Ukraine / Handout / Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Kötelező evakuációról döntöttek, 11 ezer embert kell kimenekíteni 

Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes már kedden is arról beszélt, hogy a Harkivi terület több településén is arra készülnek, hogy elkezdik evakuálni a kiskorúakat. Az Ukrinform ukrán hírügynökség beszámolója szerint Verescsuk leszögezte, hogy kötelező evakuációra van szó, és

ennek értelmében, ha kell, akkor akár erőszakkal is evakuálhatják a gyermekeket. 

A tisztviselő azt nem árulta el, pontosan hány településen rendelhetik el az evakuációt, arra hivatkozott, hogy erről először a Harkivi Terület Védelmi Tanácsának kell döntést hoznia. Azt is hozzátette, hogy a nem kötelező jellegű evakuáció már meg is kezdődött néhány településen, több tucat gyermeket evakuáltak a szüleikkel, hozzátartozóikkal együtt.

Ezzel egy időben megjelent egy kiáltvány is a Kupjanszki járásban, amelyet a járási önkormányzat adott ki. Ebben arra szólították fel a járás lakóit, hogy hagyják el a területet, mivel az orosz bombázások és az ezek miatt megszaporodó erdőtüzek miatt nincsenek biztonságban.

Ennek eredményeképp szinte mindennap meghalnak és megsérülnek civilek. Ebből kifolyólag a hatóságok azt javasolják a Kupjanszki járás lakóinak, hogy hozzák meg a felelősségteljes döntést, és ideiglenesen távozzanak a Harkivi terület vagy Ukrajna többi, biztonságos részére, amíg az Ukrán Fegyveres Erők a munkájukat végzik

– írták.

A fenti közleményben kötelező evakuációról még nem volt szó, de azóta ez is megkezdődött. Oleh Szinyebuhov, a Harkivi regionális önkormányzat vezetője ugyanis szerda délután aTelegram-oldalán közölte:

A védelmi tanács döntött: a Kupjanszki Járás 53 településén megkezdődhet a kötelező evakuáció. 

Szinyehubov ugyancsak leszögezte, hogy a gyermekeket akár erőszakkal is evakuálhatják. Mindezt azzal indokolta, hogy súlyosbodott a hadműveleti helyzet a térségben, és az oroszok egyre gyakrabban bombáznak civilek által lakott területeket.

A regionális kormányzó közölte azt is, hogy az evakuáció, bár még csak önkéntes jelleggel, de már most is zajlik, és a terület lakosai segítséget kérhetnek tőlük bizonyos telefonszámokon ehhez.

A becslések szerint 11 ezer embert, köztük 600 gyermeket érint az evakuáció. Mindenkinek megadjuk a szükséges segítséget, az evakuáltakat ideiglenes lakhatással látjuk el a biztonságosabb területeken

– írta Telegram-üzenetében Oleh Szinyebuhov.

Egy településre már be is nyomulhattak az oroszok

Az ukrán szárazföldi erők parancsnoka is beszélt arról szerdán, hogy az oroszok rohamcsapatokkal próbálhatnak meg előrenyomulni a térségben. Mindeközben nem hivatalos, orosz katonai bloggerektől érkező és egyelőre meg nem erősíthető információk szerint az egyik településre már be is vonultak ezek a rohamcsapatok.

Ezek alapján az orosz csapatok Sinhivka településre nyomultak be északi irányból. A település Kupjanszktól északkeletre, a város közelében található, és ha az oroszok tényleg elfoglalják, akkor utána Kupjanszk felé is megindulhatnak. Ezenfelül úgy tudni, hogy a Sinhivkától délre található Petropavlivszk ellen is megindították a támadásukat az oroszok. 

Ezzel szemben az ukrán vezérkar szerda délutáni jelentésében azt állították, hogy Sinkivkától északra orosz támadásokat vertek vissza, Petropavlovszkkal kapcsolatban pedig csak azt írták, hogy tüzérségi csapások érték a várost (más közeli településekkel együtt).

A fentiek alapján egyelőre nem lehet biztosan tudni, mi történik a gyakorlatban a fronton. A biztos csak az, hogy az oroszok támadni pórbálnak, és zajlik a harc. Ez utóbbit helyszíni videók is igazolják: Kupjanszk közeléből érkezett egy felvétel arról, hogy két orosz harckocsit kilőttek az ukránok.

A háború fejleményeit szerdán is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Külföld
Európai védelmi miniszterek: Donald Trump Vlagyimir Putyin céljait erősítheti

Európai védelmi miniszterek: Donald Trump Vlagyimir Putyin céljait erősítheti

Szerintük jobban be kéne vonni Európát a tárgyalásokba.

3 perce

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

1 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.

február 6., 06:06

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.

február 6., 06:03

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

február 6., 07:34

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

2 órája

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

7 órája

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

február 6., 09:15

  • Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.

február 6., 16:06

  • Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.

február 6., 19:26

  • Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.

43 perce

  • Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.

február 6., 10:48