„Varázsgombákat” fogyasztott az Egyesült Államok pénzügyminisztere, és divatot teremtett
További Külföld cikkek
- Hűségesküt tett az Iszlám Államnak a szír férfi, aki több embert megkéselt Ausztriában
- Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el
- Heteken át kínoztak, majd megöltek egy transznemű férfit New Yorkban
- Megmagyarázhatatlan halálesetek tartanak rettegésben egy indiai falut
- Halálos lövöldözés Brüsszelben, több metróállomást is le kellett zárni
Janet Yellen még július elején vett részt egy négynapos pekingi úton, amelynek célja a világ két vezető hatalma közötti feszültség enyhítése volt. A találkozó után derűlátóan nyilatkozott.
Most kiderült, a jó hangulatban szerepe lehetett azoknak a varázsgombáknak is, amelyeket a látogatás idején fogyasztott. „Egy nagy csoporttal voltunk, és a rendelést az a személy adta le, aki az egész vacsorát szervezte.
Volt egy ízletes gombatál, de nem tudtam, hogy ezeknek a gombáknak hallucinogén hatásuk van. Azt csak később tudtam meg
– idézte fel Yellen a CNN-nek adott hétfői interjúban.
Mint kiderült, a gombatálnak egy Délkelet-Kínában őshonos gombafaj, a Lanmaoa asiatica is a része volt, amelynek a felülete kék színűre vált, ha megdörzsölik vagy felszeletelik. Ez a gomba ínyenc ételnek számít, és valóban hallucinogén hatású lehet, de csak akkor, ha nem főzik meg alaposan.
Az étterem dolgozói viszont korábban azt közölték a CNN megkeresésére, hogy ez megtörtént, és a pénzügyminiszter is megerősítette ezt. Janet Yellen ugyanis – miután a riporter rákérdezett arra, honnan tudta meg, hogy hallucinogén gombát fogyasztott – nevetve azt mondta,
biztosíthatom önöket, hogy egyikünkre sem voltak hatással a gombák.
Hozzátette, biztos abban, hogy az étterem dolgozói minden gombát jól átfőztek, és attól eltekintve, hogy nagyon ízletesek voltak, nem tapasztaltak semmi mást.
Lavinát indított el a pénzügyminiszteri gombaevés
Janet Yellen gombaevésének még a népszerű kínai közösségi oldalon, a Weibón is híre ment. A vacsoráról készült egyik fotóval és egy külön hashtaggel együtt kezdett el terjedni a közösségi oldalon a hír, és ennek hatására rövid idő alatt ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az általa fogyasztott gombatál iránt.
U.S. Treasury Secretary Janet Yellen landed in Beijing on July 6 and enjoyed her first meal at a Yunnan restaurant in the city. The restaurant’s Weibo account revealed that she is fond of Yunnan mushrooms. pic.twitter.com/mR1yrSu9OM
— Moments (@china_moments) July 7, 2023
Az étteremlánc, ahol a pénzügyminiszter és az amerikai delegáció evett, nem sokkal később arról számolt be, hogy több éttermükben is órák alatt kifogytak ebből az ételből. Egy hetekkel később közzétett posztjukban pedig azt írták, hogy továbbra is nagyon nagy igény mutatkozik a gombák iránt, és emiatt még az étteremlánc pénzügyi, marketinges és HR-es részlegéből is át kellett vezényelniük dolgozókat „gombát szeletelni”.
Érdekesség, hogy a tudósok egyelőre nem tudták megállapítani azt, hogy a Lanmaoa asiaticában pontosan milyen összetevő fejtheti ki a hallucinogén hatást, ha nem főzik meg rendesen.
Ez továbbra is rejtély, és a legtöbb bizonyíték még csak a szóbeszéden alapul. Van egy barátom, aki véletlenül evett belőle, és utána három napig hallucinációi voltak
– mondta erről Peter Mortimer, a KunmingI Botanikai Intézet professzora a CNN-nek.