Az első béketárgyalások szeptemberben kezdődhetnek Ukrajnában

GettyImages-1629012817
2023.08.22. 11:53
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője ukrajnai béketárgyalásokról beszélt a spanyolországi Santander városában.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a miniszteri szintű tárgyalásokat szorgalmazta az ukrajnai békéről. A politikus szerint a magas szintű találkozókat már szeptemberben megtarthatják. Uniós tisztviselők szerint Borrell az ENSZ Közgyűlésének hasonló kezdeményezésére utalt – írja a Politico.

Csak Oroszország tudja leállítani, hiszen Oroszország kezdte el, és emiatt Oroszországnak kell lezárnia

– mondta a háborúval kapcsolatban az uniós külügyi főképviselő a spanyolországi Santanderben. A szeptemberi csúcs – amennyiben megvalósul – az augusztusi tárgyalássorozatot követné, amelyen 40 ország, köztük Kína képviselői vettek részt a szaúd-arábiai Dzsiddában.

A Santanderben tartott Quo Vadis Europa elnevezésű szemináriumon az uniós főképviselő Alexander Schallenberg osztrák és Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter mellett vett részt. Ausztria a mai napig nem szállított fegyvert Ukrajnának, emellett Karl Nehammer osztrák kancellár az első európai vezető volt, aki Vlagyimir Putyinnal találkozott Moszkvában.

Konstruktív tartózkodást tanúsítunk és több támogatást nyújtunk a humanitárius oldalon, mint a katonain. Ezzel nincs semmi probléma

emelte ki Schallenberg. Az osztrák politikus ugyanakkor hozzátette, Ausztria katonailag ugyan semleges, de értékek tekintetében nem az. Schallenberg arról is beszélt, Ausztria biztonsága attól függ, hogy a katonailag erős országok, kiemelten az atomhatalmak, őrzik-e a nemzetközi békerendszert.

Nem ez az első eset, hogy nyugati fórumokon vetik föl a béke lehetőségét. A Foreign Affairs nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó amerikai lap már több cikkében is taglalta a lehetséges ukrajnai békét, köztük azt is, hogy a történelem ennek kivitelezésében nyújthat-e segítséget.

A szaklap többek között arról is írt, hogy a Nyugatnak meg kell próbálnia hosszú távú békét biztosítani Moszkvával, hiszen ennek hiányában a háború befejeztével Oroszországot végleg száműzhetik a nemzetközi közösségből, amely dühösen és megalázottan új fenyegetésként jelenhet meg.

(Borítókép: Josep Borrell beszél a sajtó képviselőivel a Santanderi Menendez Pelayo Egyetemen 2023. augusztus 21-én. Fotó: Europa Press News / Getty Images Hungary)